Szabályok betartásával újra nyithatnak a zsinagógák Németországban

Az elkövetkező hetekben a zsinagógák újból megnyithatnak Németországban, ám az élet nem lesz ugyanolyan mint korábban volt. Tiltva lesznek a kézfogások, ölelések és a Tóra körbevitele, puszilgatása is.
Ezek a német Zsidó Központi Tanács kiadott szabályaiból derülnek ki és vonatkoznak az ország mintegy 100 zsinagógájára és azokban lévő közösségek tagjaira.
A szabályokat azután hozták, miután a német kormány bejelentette, hogy a zsinagógák és más felekezetek templomai akár május 5-én újból megnyithatnak.
Az imákon a társadalmi távolságtartás szabályait be kell tartani, hogy a vírus ne terjedhessen tovább.
Az előírt szabályok:
– A híveknek két méter távolságot kell tartania egymástól
– Csak ugyanabból a háztartásban élők ülhetnek együtt
– Csak a rabbi és a kántor lehet a zsinagógában maszk nélkül, miközben a bimán vannak és távol vannak a gyülekezettől
– A gyülekezetnek védőmaszkot kell viselnie
– Nincs kézfogás, nem is beszélve az ölelésről és csókról. „Nincs halachikus parancsolat, amely előírja kézfogást” – olvasható a szöveg, hivatkozva a zsidó törvényekre.
– Még a Tóra tekercset vagy mözüzét sem lehet megcsókolni, ahogy ez szokásos. A Tórát sem szabad a gyülekezetnek megérinteni..
– A Tórához felhívottaknak távol kell állniuk a bimától
– Az imakönyveket és a Bibliákat fertőtleníteni kell minden imádkozás előtt és után

2020, ápr, 27