Visszatért a koronavírus előtti oktatási rend Izraelben

A sikeres oltási rendnek köszönhetően vasárnaptól már ismét teljes létszámban tanulhatnak együtt az iskolák minden évfolyamán az osztályok Izraelben, nem korlátozzák tovább az egy tanteremben együtt leültethető gyerekek számát, de az idősebb tanulóknak továbbra is kötelező a maszkviselés zárt térben. Emellett gyakran kell szellőztetni, és a szokásosnál távolabb helyezték el egymástól a padokat.
Visszaáll a hatnapos oktatás is, miután az elmúlt évben általában szünetelt pénteken a tanítás, és bizonyos évfolyamokon és intézményekben csak a hét egyik felében, felváltva vettek részt a jelenléti oktatásban a tanulók, a többiek otthonról, távoktatással próbálták követni a tanítás menetét.
Az iskolaudvarokon tartják majd az uzsonnaszünetet, ott, valamint a testnevelés órákon nem lesz kötelező a maszkviselés. Csak szabadtéri osztálykirándulásokat szervezhetnek, melyeken már beoltott vagy felgyógyult szülők lehetnek a kísérők.
Több napos, szállást igénylő kirándulásra csak a már oltható, 16 évesnél idősebb tanulók mehetnek, közülük is csak azok az osztályok, ahol már legalább 90 százalékban megkapták a vakcinát.
A pedagógusok 81 százalékát vagy beoltották vagy igazoltan koronavírus-fertőzöttek voltak, de azok is visszatérhetnek az osztályokba, akik még nem védettek a koronavírus ellen.
Vasárnaptól már nem kötelező a szájmaszk viselése szabadtéren, miután jelentősen visszaesett az új koronavírus-fertőzések száma, de zárt térben továbbra is kötelező maszkot hordani mindenütt az országban.
A könnyítéseket a rendkívül gyors és sikeres oltási kampánnyal érték el, amely jelentősen visszaszorította a koronavírus-járványt. Jelenleg az egészségügyi minisztérium adatai szerint nincs súlyosan fertőzött “piros” település, egy beduin törzs falva a Negev-sivatagban az egyetlen “narancssárga”, vagyis közepesen fertőzött hely, és csak tizenkét kissé fertőzött “sárga” települést tartanak nyilván a 267 “zöld” város és falu mellett, melyeken alig vagy egyáltalán nincsenek koronavírus-hordozók.
Izraelben a december 20-án kezdődött oltási kampányban eddig 5.543.094 embert legalább egyszer beoltottak a Pfizer és a BioNTech közösen kifejlesztett vakcinájával, ez az ország lakosságának 57,46 százalékát jelenti.
A szombati munkaszüneti napon elvégzett, a szokásosnál csekélyebb számú, 11 085 teszt során mindössze 82 vírushordozót azonosítottak. A harmadik járványhullám mostani, leszálló szakaszában 2540 aktív fertőzöttet tart nyilván az egészségügyi minisztérium, a pandémia megjelenése óta 836.926 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak. A betegségben tavaly február óta 6334-en haltak meg Izraelben.

2021, ápr, 19