Világméretű kampány keretében emlékeznek meg a Kristályéjszakáról

Az Élet Menete Alapítvány nemzetközi szervezete 2020. november 9., a kristályéjszaka évfordulója alkalmából felhívást intézett a világ minden táján a helyi zsidó közösségekhez, hogy egy világméretű kampány keretében emlékezzenek meg az 1938. november 9-én történt borzalmakra. A “Legyen világosság!” elnevezésű megemlékezés úgy történik, hogy minél több zsinagógában, intézményben és otthonban égve hagyják a lámpákat a november 9-ről 10-re virradó éjszakán.
A kezdeményezéshez elsőként Izrael Állam Nagykövetsége csatlakozott, de az alapítványtól megkeresték a magyarországi zsidó közösségek -így a BZSH- vezetőit is, hogy minél több zsinagóga és imaház csatlakozzon a kampányukhoz.
“Reméljük sikerrel járunk és mindenhol a fény győzedelmeskedik a sötétség fölött” – olvasható az Élet Menete Alapítvány felhívásában.
Természetesen, csatlakozva az emlékezéshez a budapesti zsinagógák november 9-én este 18 órától másnap reggel 6 óráig kivilágítva lesznek, hirdetve a fény diadalát.
A szervezet egy másik kezdeményezése a közelgő évfordulóval kapcsolatban, hogy minél többen osszák meg gondolataikat a 82 évvel ezelőtti pogrom kapcsán. Ezt bárki megteheti a kristallnacht.motl.org címre kattintva, ahol eddig is már több ezren leírták, milyen érzések kavarognak a fejükben a nyolcvankét évvel ezelőtti eseményekről.

2020, nov, 08