Vasárnap Élet Menete Budapesten!

eletmeneteVasárnap délután fél négykor immáron tizenharmadik alkalommal rendezik meg a budapesti Élet Menetét – kötődve a magyarországi holokauszt áldozatinak emléknapjához. Ebben az évben a második világháború befejezésének 70. évfordulójára is emlékezünk.
A menet a Dohány utcai Zsinagógától indul, és a tömeg onnan együtt vonul az Ötvenhatosok terére!
Az Élet Menete Alapítvány 2003-ban rendezte meg először Az Élet Menetét a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából. Azóta minden évben tízezrek vonulnak Budapest utcáira, emlékezve az elhunytakra.
A szervezők tájékoztatása szerint az idei Élet Menete felvonulás hossza 3,1 km. Azokat, akik nem tudják végigsétálni ezt a távot, 16:45-re várják a menet végcéljához, az Ötvenhatosok terén felállított színpadhoz.
Fontos információ, hogy a felvonulás miatt jelentős forgalmi változásokra kell számítani a budapesti közösségi közlekedésben.
A rendezvény miatt módosul a 4-6-os villamospótló busz, a 9-es, a 20E, a 30, a 30A, a 105-ös és a 230-as autóbusz, valamint a 70-es, a 73-as, a 74-es, a 75-ös, a 76-os és a 78 trolibusz közlekedése. A járatok vagy rövidített, vagy terelt útvonalon közlekednek.

2015, ápr, 11