Változott a trend – már több hatvan évnél fiatalabb izraeli van kórházban, mint idősebb

A legfrissebb adatok szerint már több fiatal izraeli kerül kórházba a koronavírus miatt, mint az idősebbek, az ország oltási kampányának hatására.
Szerdától a 60 évesnél fiatalabb izraeliek száma, akiket újonnan kórházba szállítottak a COVID-19 miatt, meghaladta az új kórházi ápoltak számát a 60 évesnél idősebbekhez képest. A változás először február 4-én történt, és a különbség azóta egyre nagyobbnak tűnik.
Izrael főként a Pfizer-BioNTech vakcinát használja, amelynek teljes hatását két adag beadását követően éri el, ám már úgy tűnik, hogy az első adag beadása után bizonyos védelmi alapot kezd biztosítani az oltás.
A 60 év feletti izraeliek 90 százaléka már megkapta az első oltását, és 80 százaléka a másodikat is.
A 16–59 éves korosztály esetében 37 százalékuk kapta meg az első, 20 százalékuk pedig a második oltást.
Izrael eddig az első oltással összesen 3,7 millió embert, mindkét vakcina beadásával pedig 2,3 millió embert oltott be.

2021, febr, 11