Gondolattöredékek Vájislách (וַיִּשְלַח) hetiszakaszunkról

Gondolattöredékek Vájislách (וַיִּשְלַח) hetiszakaszunkról

A Tóránkról, ha elvonnánk minden misztikus tartalmat, üzenetet, eredetet és csupán, mint irodalmi műre tekintenénk, összehasonlítva más régi művel, valami azonnal feltűnne. A Tóra nem eszményít. Az okot homály fedi. Tóránkban minden történés valami elemi természetességgel jelentkezik. Gyakran olyan realitásban, ami nem vet kimondottan “jó fényt” a benne szereplőkre. Más irodalmi mű általában nem állít negatív fénybe olyan szereplőket, akik történetiségükben a “kizárólagos” kategóriához tartoznak.

Hetiszakaszunkban Jákob ősapánk húsz év után visszatér Háránból, ahová ikertestvérétől való félelmében menekül. A két testvér homlokegyenest ellentétes két hőse a tórai résznek. Jákob, a harmadik ősapa, akit az isteni gondviselés a zsidó nemzetségek, a 12 zsidó törzs ősének teszi. Ézsau az elsőszülött, vérengzős vadász, aki halált lát és halált vár, így mondva le elsőszülöttségéről:

Én már a halál elé megyek, minek nekem az elsőszülöttség?”

A két ikertestvér két véglet. Jákob a zsidók őse, Ézsau a zsidók ősellensége, Edom népének őse.

Felvetődik a kérdés: hogyan lehetséges ez? -Gndoljuk végig- mindkettőt zsidó anya szülte, zsidó szokás szerint bizonyosan mindkettőt felvették nyolc napos korukban Abrahám szövetségébe. Mindketten ugyanolyan körülmények között éltek és ugyanazt a nevelést kapták. Jákobból zsidó lett, Ézsauból a zsidók ellensége. Lehetséges ez? Van a kérdésre válasz? A gondviselés, a végzet és az isteni akarat. Jákobot megszólítja a Jóteremtő és ő, válaszol a hívó szóra:

“Ha kenyeret és ruhát adsz, elfogadlak Istenemnek!”

Ézsaut nem érdekli semmi szellemiség. Élete napjainak túlélése, semmint megélése. Számára az élet nem érték, hisz annyi életet vett el gyilkos természete. Van kitől félnie Jákobnak. Félelmében hagyja ott szülőföldjét és megy vissza az “őshazába”, amitől óvva inti fiát Ábrahám. Eltelt húsz év, Jákob megsokasodva, meggazdagodva tér vissza Kánaánba. Helyzete a lehető legrosszabb. Családja még nagyobb aggodalommal tölti el, hisz immár nemcsak magát kell féltenie Ézsau bosszújától.

Itt, ebben a fokozott, drámai helyzetben következik a Tóra talán legmisztikusabb része. A félelmetes találkozás előestéjén Jákov egyedül marad. Tusakodik vele egy ember hajnal hasadtáig, de nem bírja legyőzni. “Engedj el, hisz feljön a hajnal!” kéri Jákobot, de csak úgy engedi el, ha áldását adja rá. Majd felszólítja az ősapát:

“Legyen neved Izrael ezentúl, mert küzdöttél Istennel, emberrel és győztél!”

A kérdés: kivel küzdött egy álló, rémes éjjel az ősapa? Maimonidész szerint az egész egy prófétai kép. Büchler Zsigmond, egykori albertirsai rabbi szerint Jákob Ézsau védőangyalával harcol. Van sok más feltételezés is, például az, hogy az illető egy angyal, aki büntetni jön Jákobot.

E sorok írójának szerény véleménye sokkal prózaibb, sokkal hétköznapibb. Mindannyiunknak voltak rémálmaink és mindannyian átéltünk reménytelen és tanácstalan éjjeleket, amiben minden kilátástalannak tűnt. Azt hiszem, itt is pontoson ilyesmiről van szó. Az, akivel Jákob megküzd egész éjjel, a saját maga: lelkiismerete, jobbik énje. Elvonul előtte egész élete. Támpontot keres a félelmetes másnapi találkozáshoz, amiben minden elveszhet: családja, gazdagsága, ő maga is. Marcangoló kérdések áradata rohanja meg: Ki vagy te és mit remélhetsz? Te, aki becsaptad tulajdon testvéredet kicsalva az elsőszülöttség jogát. Kinek látod magad, te, aki becsaptad apádat, csellel csikarva ki elsőszülött áldását? Mit remélhetsz és kitől te, aki előtt nyitott sorsod hogyanja, de mindez miért? És Jákob küzd és válaszol. A felismerés tölti el:

“Örökkévaló, Érted tettem, amit tettem. Elfogadtalak Istenemnek, és hogyan lehetnék nemzetségek apja, ha nem vállaltam volna sorsom minden végzetét és talányát. Érted lettem első, hogy elsők között első lehessek gyermekeim gyermekei számára is. Érted, mert elfogadtalak Istenemnek.”

Mi más, mint az ilyen (feltételezett) szavak, amik jobbik énjének megadásához vezettek. Immár Jákobból Izraelként azonosulva maga is jobbik énjével. Isten harcosaként.

A hetiszakasz e része sem idealizál. Drámai jelenet tanúi vagyunk, tanúi egy ember kiteljesedésének. Tovább olvasva a tórai részeket tapasztaljuk, hogy a Jákobból lett Izrael más ember. Életét sokkal bölcsebben, sokkal kritikusabban látja. Tanulság számunkra ez a történet. Mindannyiunk sorsában megvan a kérdés, amiben mérlegre tesszük sorsunk hogyanját és miértjét.

Bármelyikünkből lehet “Izrael”, ha a jobbik énünket választjuk, csak választanunk kell.

(Szerdócz J. Ervin főrabbi korábbi tanítása)