Szukkot utolsó napjait kezdjük, várhatjuk a Szimchát Tórát (שמחת תורה), amely a szukkoti körforgás záróünnepe, a Smini Áceret után, tehát Tisri hónap huszonharmadikán ünnepeljük (csak a diaszpórában, mert Izraelben a Smini Áceretet és a Szimchát Torát egyazon napon, Tisri huszonkettedikén tartják!).
Ez az ünnep nem Tórai, de még csak nem is Tanachi eredetű, hanem jóval későbbi, mert csupán a IX. századtól kezdve kezdte megünnepelni a régi Babilónia területén élő zsidóság e napot, ahol a Tóra ma is használatos 54 hetiszakaszra történő beosztását készítették. (Izrael földjén három év alatt olvasták fel a Tórá-t és azt 156 szidrára osztották fel.)
A Tórát jelenleg is egy év alatt olvassuk fel a zsinagógákban hétfőn, csütörtökön és szombaton; illetve böjt- és ünnepnapokon. Ezért a Tórát szidrákra osztották be, minden hétnek megvan a maga szidrája, amit olvasunk. Szimchát Torá napján érünk az olvasás végére, ekkorra olvastuk végig az egész Tórát, de rögvest újrakezdjük, ezzel is szimbolizálva, hogy a Tóra tanulása sohasem szűnik meg. Így egy vég nélküli körforgás jön létre, jelképezvén az örökre szóló kapcsolatot a zsidóság és szent könyve, a Mózes által írásba foglalt Tóra között.
Mivel ez az ünnep a Tórához kapcsolódik, a Tóra felolvasásának helye pedig hagyományosan a zsinagóga, az ünnep szokásai, hagyományai is e helyhez kötődnek. A leglátványosabb, legszínesebb szokások egyike a zsinagógai körmenetek. Ilyenkor az összes Tóratekercset kivesszük a frigyszekrényből és énekelve, táncolva hétszer körbevisszük a zsinagógában. A gyerekek zászlókat lengetnek, az asszonyok, lányok cukrokat dobálnak, általános öröm “lengi be” a zsinagógát.
Némely közösségben szokás a Tórák helyére, a frigyszekrénybe gyertyát állítani, mert: “…a Tóra fény”. Az ünnepen három Tóratekercsből is olvasunk.
Akit a Tóra befejezéséhez felhívással megtiszteltek azt a Tóra vőlegényének, akit a Tóra újrakezdéséhez hívtak fel, azt a kezdés vőlegényének nevezzük, mivel a hagyomány szerint a Tóra a menyasszony, a zsidóság pedig eljegyezte magát a Tórával, ezért szükségesek a vőlegények. Van még egy harmadik vőlegény is, akit a befejező prófétai rész felolvasásával tiszteltek meg, ő a hátán máftir. Szokás, hogy a vőlegények egy lakomán (eljegyzési lakoma) látják vendégül a rokonságot.
Ezen a napon az összes “rokont” szokás megtisztelni azzal, hogy áliját kap, még azok a fiúk is, akik nem töltötték be a tizenharmadik életévüket, vagyis nem nagykorúak és nem volt még bár-micvájuk. Ekkor minden gyermeket egyszerre fölhívnak a Tórához, tálitot tartanak a fejük fölé, és egy felnőttel egyszerre mondják az áldást, így mindenkinek része van a nagy megtiszteltetésben, a Tóra olvasásához történő felhívásban.
Mikor az olvasásban a Tóra végéhez érünk, hasonlóan mint az egyes Tórai könyvek olvasásának befejezésénél, a zsinagógában jelenlévők felállnak és hangosan mondják: Házák, házák, venitházák! (חזק חזק ונתחזק) Magyar fordítása: Légy erős, légy erős és erősítsük egymást!
A háftárában olvassuk e fontos tanítást:
“Csak légy bátor és igen erős, hogy vigyázz és mindent ama törvény szerint cselekedjél amelyet Mózes, az én szolgám szabott elődbe: attól se jobbra, se balra ne hajolj, hogy jó szerencsés lehess mindenben amiben jársz! El ne távozzék e törvénynek könyve a te szádtól, hanem gondolkodjál arról éjjel és nappal, hogy vigyázz és mindent úgy cselekedjél amint írva van abban, mert akkor leszel jó szerencsés a te utaidon és akkor boldogulsz. Nemde megparancsoltam neked: Légy bátor és igen erős, ne ijedj meg és ne rettegj, mert veled van az Ö.való, a te I.tened, bármerre jársz is.”
(Oláh János: Judaisztika című könyvének részlete)