Wallenberg által mentett túlélő fia utazott Budapestre azért, hogy itt vegye el kedvesét

Olyan történt kedden Budapesten, amire nem sűrűn kerül sor. Egy teljesen átlagosnak induló történet, amely mégis szívbemarkoló, és leginkább érdemes arra, hogy ország-világ megismerje.
Kenny Glück nyíregyházi születésű édesapja még gyerek volt, amikor 1944-ben Raoul Wallenbergnek köszönhetően svéd védő-útlevelet kapott, és számos társával együtt így menekült meg attól, hogy a nácik elvigyék. Túlélve a holokausztot, majd Svédországból az Egyesült Államokba költözött, ahol családot alapított. Az ortodox neveltetésben felnövő Kenny, amikor megkérte kedvese Amy kezét úgy döntöttek, hogy máshol nem is fogadhatnak örök hűséget egymásnak, mint ott, ahol csodával határos módon Kenny édesapja megmenekült, esélyt kapva így az Ö.valótól arra, hogy utódokkal gazdagítsa a zsidó közösséget.
Amerikában az NHL szinte valamennyi svéd játékosa ismeri a Glück család történetét, hiszen Kenny édesapja fontosnak tartja, hogy minden svéd jégkorongozó megtudja, hogy Raoul Wallenberg megmentette őt és családját. Előadásokat tart a svéd embermentőről, ahol tudja ápolja Wallenberg emlékét.
Így jutottunk el 1944-től egészen 2019.augusztus 27-ig, amikor is Amy (Chaya Faiga bat Gittel) és Kenny (Yachov Yosef ben Avraham Eliezer) Budapesten, a Bethlen téri zsinagóga teraszán felállított hüpe alatt örök hűséget fogadott egymásnak. Ott, ahol több mint hetvennégy évvel ezelőtt minden befejeződhetett volna, ám köszönhetően egy svéd diplomatának nem így lett.
Kenny és Amy nem nyaralni érkeztek Budapestre, csak ezért a szertartásért utazták át a fél világot, hogy ketten, a Bethlen téri rabbi Deutsch Péter, és Zucker Emanuel főkántor, valamint a VII. kerületi közösség előtt összekössék életüket.
A család mindeközben az internetnek köszönhetően élőben nézte a szertartást, amint Kenny aláírja a kötubát, vagy ahogy Amyt körbevezetik a vőlegény körül a hüpe alatt. Online örülhettek együtt hagyománytisztelő gyermekükkel, amikor kedvese ujjára húzta a gyűrűt,  összetörte a poharat, és megkönnyezték a rabbinikus tanítást is, valamint a pillanatot, amikor is Amy és Kenny épp ott lett egy család, ahol a negyvenes években családok szakadtak szét.
Hatalmas Mazl Tov Kenny és Amy Glücknek, akik hazautazásuk előtt szerdán természetesen ellátogatnak a Dohány zsinagógában lévő Wallenberg kertbe, ahol elhelyezik az emlékezés kövét, majd Nyíregyházára is, ahol korábban mindenki ismerte a Glück nevet, amelyet reméljük ezen írás nyomán már más is megismert.
(Fotó és szöveg: Szentgyörgyi Ákos)
 

2019, aug, 28