Több megemlékezés lesz Budapesten a Holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján

holokmaalCsütörtökön lesz a Holokauszt magyarországi áldozatainak Emléknapja. Országszerte és főváros szerte több megemlékezést is tartanak.
A központi rendezvények keretében a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban beszédet mond: Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke, Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke és Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója.
Ezt követően a Nem tűntem el – Richter Gedeon című filmet vetítik.
A Dohány utcai zsinagóga melletti Emanuel-emlékfánál főhajtással, kövek elhelyezésével és imával emlékeznek a vészkorszak áldozataira.
A Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban csütörtök délután tartandó megemlékezést Haraszti György, a Holocaust Közalapítvány kuratóriumi elnöke nyitja meg, Köszöntőbeszédet mond Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára, Colleen Bell, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövete, Ilan Mor, Izrael Állam magyarországi nagykövete, Adorjáni Dezső Zoltán, a kolozsvári evangélikus egyház püspöke és Marius Bucur, a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem Történettudományi Karának dékánhelyettese. Ezt visszaemlékezés követi, majd imát mondanak és mécseseket gyújtanak az áldozatok emlékfalánál.
A Közép- és Kelet-Európai Zsidó Hitközségek és Szervezetek Szövetsége a Duna-parti cipők emlékműnél tartja megemlékezését, beszédet mond a szervezet elnöke, Horovitz Tamás, valamint Zoltai Gusztáv holokauszt-túlélő. Az esemény zárásaként az emlékezők színes papírhajókat bocsátanak a Duna vizébe.
Az eseményt élőben figyelemmel közvetíthetik csütörtökön délelőtt fél tíztől a kormany.hu weboldalon.

2015, ápr, 15