Teljes lakossági karantén is napirenden van Izraelben

Drasztikusan csökkentik a magán és az állami szektor működését Izraelben Benjámin Netanjahu miniszterelnök hétfő esti bejelentése szerint.
Keddtől a magánszektor harminc-ötven százaléka lesz “zárva”, az állami szektorban pedig csak a létfontosságú intézmények fognak működni, de azok teljes kapacitással – közölte Netanjahu a minden izraeli televízión sugárzott hétfő esti beszédében.
Nyitva lesznek az élelmiszerboltok és gyárak, a gyógyszertárak, a biztonsági szervek és a bankok, de szabadságra küldik az állami alkalmazottak hetven százalékát.
A magánszektornak a távmunka alkalmazását javasolják minden lehetséges esetben, és csakis egymástól két méter távolságra, és maximum tíz ember dolgozhat egy légtérben az új rendelkezések szerint. A közösségi közlekedés tovább fog működni, de csökkentett járatokkal.
A kormányfő bejelentette, hogy digitális eszközöket fognak alkalmazni a betegek követésére és az újabb fertőzöttek feltérképezésére. A tizenhármas tévé értesülése szerint a kneszet titkosszolgálati bizottságában kérdéseket tettek fel a digitális eszközök alkalmazásával kapcsolatban, majd nem hagyták jóvá ezt a döntést, mire a kormány a kneszet ellenőrzésének megkerülésével, rendkívüli intézkedésként jelentette be a páciensek telefonjának követését.
Az állami szektorban a pészachi szabadságot előbbre hozzák, és a dolgozók szabadságuk terhére fognak otthon maradni. A fizetés nélküli kényszer-szabadságra küldöttek számára munkanélküli segélyt fognak kiutalni. Az önállóan dolgozó egyéni vállalkozók is segélyben fognak részesülni, ha elvesztik munkájukat. A nehéz helyzetbe került vállalkozások kommunális és egyéb adóinak kifizetését elhalasztják.
Az egészségügy minisztérium a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet szerint súlyosabb szigorításokat kér a kormánytól.
“A kormány azt mérlegeli, hogy teljes zárlatot rendel el minden állampolgár számára, s ha ez megtörténik, akkor minden korcsoportot arra fogunk kérni, hogy ne hagyja el otthonát újabb intézkedésig” – nyilatkozta Itamár Grottó, a minisztérium igazgatóhelyettese a lapnak hétfőn.
A kormány azonban a szigorítások gazdasági következményeit is figyelembe veszi, ugyanis a tizenhármas kereskedelmi televízió értesülései szerint a pénzügyminisztérium ellenzi a teljes lakossági karantén bevezetését.
Csak hétfőn közel tizenötezer munkavállaló jelentette be munkanélkülivé válását az izraeli hatóságoknál. Márciusban eddig 54668 új munkanélküli jelentkezett a társadalombiztosításnál, miközben februárban ez a szám háromszázhuszonegy volt. A szakemberek a hónap végéig százötvenezer új munkanélkülire számítanak.
A könnyebb betegeket a Dan nevű szállodalánc öt hoteljében fogják elhelyezni már keddtől, melyek úgyis üresek az idegenforgalom teljes leállítása óta. A betegek a szobákba zárva töltik majd napjaikat, s élelem-ellátásukról a szálloda személyzete gondoskodik. Több mint 2500 egészségügyi dolgozó van karanténben, húszan közülük betegnek bizonyultak. A magas számot elsősorban az elégtelen védőfelszerelés okozta a tévé szakemberei szerint.
Jelenleg 277 beteget tartanak számon, ami naponta húsz-harminc százalékos emelkedést jelent.
Ezt próbálnák lelassítani az újabb megszorító intézkedésekkel, hogy az egészségügyi ellátó intézmények ellenőrzés alatt tudják tartani a járványt.
A fertőzésveszély jegyében történt meg Izrael történetének legabszurdabb parlamenti felesketése: a törvényhozók negyven csoportban, a gyülekezési tilalom szellemében hármasával járultak az államfő és az izraeli parlament, a kneszet elnöke elé, hogy letegyék képviselői esküjüket.

2020, márc, 16