Teljesen megtelt az újpesti zsinagóga a vasárnapi kántorkoncertre

ujpkoncAz Újpesti Városnapok és az Újpesti Zsinagóga közös rendezésében, a BZSH támogatásával, teltház előtt került megrendezésre az idei kántorkoncert a Berzeviczy utcai zsinagógában.
A koncertet Szerdócz Ervin, az újpesti közösség rabbija nyitotta meg, és két felvonásban érkeztek a szebbnél szebb dalok a publikum legnagyobb megelégedésére.
Az első felvonásban főleg opera áriákat adtak elő a fellépők, míg a szünetet követően jiddis, és héber dalok csendültek fel.
Fekete László főkántor nyitotta a fellépő kántorok sorát, majd mikrofonhoz lépett Budai Miklós, Raáb Gergely, Zucker Immánuel, valamint Nógrádi Gergely is. Rajtuk kívül Székelyhidi Hajnal operaénekes gyönyörű előadása növelte az este fényét.
A MÁV Szimfonikusok mellett Lakatos György gitárművész gyönyörű játéka is ámulatba ejtette a zsinagógába látogatókat, akik vastapssal honorálták az est fellépőinek előadásait.
Képek a kántorkoncertről>>>

2016, aug, 28