Tel-Aviv és Budapest fej-fej mellett a középmezőnyben található a világ legstresszesebb városai listáján

Izrael egyik legpezsgőbb városa Tel-Aviv az ötvenötödik helyen áll a német Care Vaay által készített tanulmányban, amely azt vizsgálta, stressz szempontjából melyek a legkevésbé és a leginkább élhető városok a világon. Tel-Aviv a 100-as lista középmezőnyében (55.) helyezkedik el, közvetlenül Budapest (54.) után.
A lista elkészítésekor több mint 500 várost elemeztek ki a kutatók olyan kategóriák szerint, mint a kormányzás, a strukturális és környezeti és pénzügyi tényezők, és a város határain belül lakók általános egészségi állapota.
Vannak, akik szerint a pénz minden probléma gyökere, és bár a tanulmány készítői nem értenek ezzel teljesen egyet – a pandémia önmagában is felvet néhány egyéb kérdést- ez bizony a stressz jelentős oka a legtöbb ember számára. A pénzügyi stressz hatásának értékeléséhez többek között a munkanélküliségi rátákat, a társadalombiztosítási struktúrákat és a háztartás adók és szállásköltségek után rendelkezésre álló jövedelem nagyságát vizsgálták.
A kutatók vizsgálták továbbá a népsűrűséget, a forgalmi torlódásokat, a zajt és a légszennyezést, valamint általában a város lakóinak mentális egészségét. Tel-Aviv a társadalmi-politikai stabilitás és a kisebbségek egyenlősége szempontjából is alacsonyabb pontszámot ért el.
Ugyanakkor jó eredményt ért az időjárás, a társadalombiztosítás, a munkanélküliségi ráta és az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés szempontjából.
A lista első három városa az izlandi Reykjavík, a svájci Bern és a finn Helsinki áll. Negyedik az új-zélandi Wellington, ötödik pedig az ausztrál Melbourne. Az első tízben végzett a norvég Oslo (6.), a dán Koppenhága (7.), az osztrák Innsbruck (8.), a német Hannover (9.) és a szintén osztrák Graz(10.).

2021, jún, 18