Tehenek nélküli tejtermékeket állít elő egy izraeli startup

Egy izraeli startup, a Remilk mikrobiális erjesztéssel alternatív tejtermékeket állít elő. Az átalakuló globális élelmiszeriparban úgy tartják, az Remilk úttörő technológiája vezető szerepű az állatmentes tejiparban. Legutóbb 11,3 millió dollár (9,2 millió euró) értékben talált a cég befektetőket, köztük komoly élelmiszeripari cégeket is.
A legtöbb alternatív tejipari márkával ellentétben a Remilk nem növényi alapú terméket, vagyis tejhelyettesítőt állít elő, hanem mikrobiális fermentációval tejfehérjéket termel.
A cég állítása szerint „megkülönböztethetetlen” a valódi tejből készült tejtermékektől, vagyis az ebből a „tejből” készült sajt, joghurt és tejszín ugyanazzal a „hiteles ízzel és állaggal” hozható létre, mint az igazi.
A Remilk szerint szabadalmaztatott eljárásuk megismétli a tejfehérjék tulajdonságait egy olyan módszer szerint, amely a vállalat állítása szerint „optimalizálja a funkcionalitást” az állati eredetű megfelelőjéhez, vagyis a tehénben zajló folyamatokhoz képest.
Az állatmentes tej termeléséről a cég vezetője a FoodNavigatornak még 2020 tavaszán kifejtette, hogy az előállítás csak néhány napot igényel és mivel ugyanúgy viselkedik, mint a tehéntej, a legtöbb tejtermékké alakítható.  Az év végére azonban technológiai áttöréseket értek el, vagyis ennél kevesebb idő kell az állatmentes tejelőállításhoz. Ez pedig a termelékenység növekedésével jár. A finanszírozás megoldása pedig lehetővé teszi a termelékenység további növelését.
A Remilk szerint állatokra támaszkodni az étel elkészítéséhez nem fenntartható. A jelenlegi úgynevezett élelmiszertermelési modell már pusztító hatású a bolygónkra. Ezzel szemben az ő termékeik tartós és környezetbarát élelmiszer-rendszert hoznak létre.
A vállalat azt állítja, hogy termelése a „sokkal fenntarthatóbb” és környezetbarátabb, mint a hagyományos tejipari rendszerek,
a földterület csupán 1% -át, az alapanyag 4% -át és a víz 10% -át igényli hagyományos társa előállításához. Sőt, állítólag a „tejreaktorban” előállított tej egészségesebb a valódi tehéntejnél, mert nem tartalmaz laktózt, koleszterint, növekedési hormonokat és antibiotikumokat.
A hatósági engedélyezéssel kapcsolatosan az izraeli cég bizakodó, jelenleg az Egyesült Államokban és az EU-ban folyamodik a hatósági engedélyért.

(magyarmezogazdasag.hu)

2020, dec, 28