Tavaszra várják a turizmus fellendülését Izraelben

Az izraeli Turisztikai Minisztérium optimizmust sugalló jelentést fogalmazott meg a közelgő tavasszal kapcsolatban az idegenforgalmi szektor tekintetében.
A Turisztikai Minisztérium összefoglalta a nehéz 2020-as évet, amelyben gyakorlatilag teljesen leállt a turizmus, és nagy károkat okozott a kultúra, a vendéglátás, az étteremipar és az összes kapcsolódó turisztikai ág számára.
Az elmúlt évben csupán 850.000 turista látogatott el Izraelbe, ami 81,3 százalékos visszaesést jelent az azt megelőző évhez képest. Következésképpen 200.000 turisztikai iparban foglalkoztatott család teljesen elvesztette megélhetését.
Az idegenforgalomban folytatott küzdelem miatt a minisztérium átfogó tervet készített a zökkenőmentes átmenet biztosítása érdekében.
A 2021 közepére kitűzött terv a marketingre, az infrastruktúra fejlesztésére és a turisztikai élmény javítására összpontosít, amelyeket az állami költségvetésből finanszíroznak. A terv bizonyosságot teremt, és annak az elvnek mentén fog működni, hogy azokon segít főleg, akik az elmúlt időkben leginkább érintettekké váltak.
Amíg a minisztérium 2021-re készül, azon dolgoznak, hogy segítsék a küzdő iparágat, amely magában foglalja a “zöld turisztikai sziget” létrehozását Eilaton és a Holt-tenger térségében, 300 millió shékel támogatást nyújtva a szállodák számára.
Ezenkívül a minisztérium a tengerentúli marketingen, az üzleti partnerekkel folytatott internetes szemináriumokon, az infrastruktúra fejlesztésén, az idegenvezetőknek nyújtott segítségen és az idegenvezetők kormányzati weboldalain online profilok létrehozásán dolgozott, dolgozik.
Miután az országban rekordgyorsasággal adják be a koronavírus elleni vakcinákat, tavaszra joggal a turizmus fellendülésére számítanak.

2021, jan, 04