Benjámin Netanjahu

Sze
14

Újraindult Netanjahu korrupciós perének tárgyalása

Három hónapig tartó szünet után folytatódott Benjamin Netanjahu volt izraeli miniszterelnök, a jobboldali Likud párt elnöke, a parlamenti ellenzék vezetője korrupciós perének tárgyalása. A jeruzsálemi körzeti bíróság hétfői tárgyalási napján folytatják az első tanú, Ilan Jesua, a Walla hírportál volt igazgatója meghallgatását, illetve az angolszász bírósági gyakorlatot követő, keresztkérdéses tanúmeghallgatását. Jesua a legsúlyosabb vádpontnak tekintett […]

By akos15 | Egyéb
DETAIL
jún
29

Július közepéig csúszik Netanjahu bírósági tárgyalásának folytatása

A jeruzsálemi kerületi bíróság kedden bejelentette, hogy tovább csúszik Benjamin Netanjahu volt miniszterelnök tárgyalása, a tervek szerint az jövő hétfő helyett július 12-én indul újra – írja a Times of Israel. A jelenlegi döntés a hosszabbításról, amelynek célja az volt, hogy időt nyújtson az ügyvédeknek az új bizonyítékok felülvizsgálatához, azután született, hogy a bíróság részben […]

By akos15 | Egyéb
DETAIL
ápr
09

Továbbra is várja az apróságokat a BZSH Benjamin Óvoda és Bölcsőde

A korábbi évekhez képest jelentősen növekedett a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) fenntartásában működő Benjamin Óvoda és Bölcsőde gyereklétszáma. Bőczén Zsuzsa igazgatónő szerint külön öröm, hogy egyre több család választotta a kicsik „második otthonaként” a zuglói intézményt, hiszen a magyarországi zsidó jövő nagyrészt a gyermekek zsidó nevelésén alapszik. A tavaly szeptemberben kezdődött nevelési évet hatvan gyermekkel […]

By akos15 | BZSH
DETAIL
Már
11

Szabadon utazhatnak majd a beoltottak hazánk és Izrael között

A közös együttműködés lehetőségeit vitatta meg a koronavírus-világjárvány kezelésének terén Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök Orbán Viktor kormányfővel és Andrej Babis cseh miniszterelnökkel csütörtökön Jeruzsálemben.

By akos15 | Egyéb
DETAIL
feb
09

A választások utánra halaszthatják a Netanjahu per bizonyítási szakaszát

Benjamin Netanjahu miniszterelnök korrupciós perének bizonyítási szakasza valószínűleg a március 23-i választások utánig halasztódik, jósolta több jogi szakértő, órákkal a miniszterelnök második bírósági megjelenése után.

Komoly biztonsági intézkedések mellett és a koronavírus miatti többszöri halasztás után Netanjahu hétfőn reggel

By akos15 | Egyéb
DETAIL
feb
08

Netanjahu elutasította az ellene felhozott korrupciós vádakat

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök hétfőn hivatalosan elutasította az ellene felhozott korrupciós vádakat a jeruzsálemi körzeti bíróságon. A miniszterelnök ellen három vádemelést nyújtottak be, vesztegetésért, csalásért és bizalommal való visszaélésért. Ez volt a második megjelenése a bíróságon. A tárgyalás újraindítására 43 nappal a parlamenti választások előtt került sor, mely két éven belül már a negyedik. A miniszterelnök […]

By akos15 | Egyéb
DETAIL
jan
11

Február 8-ra tűzték ki Netanjahu korrupciós perének elnapolt tárgyalását

A jeruzsálemi körzeti bíróság február 8-én reggel 9 órára tűzte ki Benjámin Netanjahu perének új tárgyalási napját, amelyet a zárlatra hivatkozva elnapoltak a korábban megjelölt szerdáról, január 13-áról.
Eredetileg január 3-ra, majd egy korábbi halasztás nyomán január 13-ra írta ki a jeruzsálemi bíróság a per következő ülését.

By akos15 | Egyéb
DETAIL
jan
08

Elhalasztották Netanjahu bírósági meghallgatását

A jeruzsálemi kerületi bíróság pénteken a koronavírus miatt elrendelt zárlatra hivatkozva bejelentette, hogy határozatlan időre elhalasztották Benjamin Netanjahu miniszterelnök szerdára tervezett korrupciós perének következő tárgyalását.

By akos15 | Egyéb
DETAIL
máj
03

Megkezdődött Netanjahu pere

Vasárnap megtartották az első meghallgatást az izraeli Legfelsőbb Bíróságon Benjamin Netanjahu ügyvivő miniszterelnök ügyében.

A bíróságnak arról kell döntenie, hogy az ügyészek által többek között vesztegetéssel és csalással vádolt politikus kormányt alakíthat-e.

By akos15 | Egyéb
DETAIL
ápr
23

A vírushelyzet ellenére sincs akadálya tárgyalni Benjamin Netanjahu perét

Izraelben bejelentették, hogy nincs akadálya Benjamin Netanjahu ügyvivő miniszterelnök korrupciós tárgyalásának megkezdésének. Netanjahu Izrael történetének leghosszabb ideje hivatalban lévő miniszterelnöke, egyben az első miniszterelnök, aki ellen hivatali ideje alatt vádat emeltek.

By akos15 | Egyéb
DETAIL
Júl
19

A Dohány zsinagógában járt Benjamin Netanjahu és Orbán Viktor

Orbán Viktor magyar kormányfő és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök látogatást tett a magyar zsidó közösségnél, a Dohány utcai zsinagógában a Mazsihisz meghívására szerdán.

Orbán Viktor a Goldmark teremben mondott beszédében kiemelte, hogy Izrael és Közép-Európa, Izrael és Magyarország olyan jövőt képzel el, amelyben fontos dolgok kötik össze őket, így a hazájuk és a nemzetük iránti szeretet.

By akos15 | Egyéb
DETAIL
Júl
19

Orbán Viktor: a kormány zéró toleranciát hirdet az antiszemitizmussal szemben

Magyarország zéró toleranciát hirdet az antiszemitizmussal szemben – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel közös budapesti sajtótájékoztatóján. A magyar kormányfő egyben hangsúlyozta: Magyarország bűnt követett el, amikor a második világháborúban nem védte meg zsidó állampolgárait.

Orbán Viktor azt is kiemelte: az izraeli miniszterelnök magyarországi látogatása – amelyre harminc éve nem került sor – új fejezetet nyit a két ország kapcsolatában.

By akos15 | Egyéb
DETAIL
Júl
18

A Dohány utcai zsinagógába látogat az izraeli miniszterelnök

Hétfőn megérkezett Budapestre Benjamin Netanjahu, Izrael Állam miniszterelnöke. Személyében a rendszerváltás óta első ízben látogatott a magyar fővárosba izraeli miniszterelnök.

Benjamin Netanjahu és felesége csütörtökig lesz Budapesten.

By akos15 | Egyéb
DETAIL
máj
02

Benjamin Netanjahu: Országunk története a remény története!

Izrael miniszterelnöke Benjamin Netanjahu videóüzenetben beszélt az ország függetlenségének hatvankilencedik évfordulóján a reményről, a sikerről, és annak üzenetéről.

Netanjahu visszaemlékezett az 1948. május 14. előtti időkre, amikor a zsidóság szétszórva élt, nem volt egy ország, ahol megtalálták volna a közös, békés életet.

By akos15 | Egyéb
DETAIL
dec
13

Jeruzsálem Monopoly? Igen, ilyen is van már!

Egy izraeli cég összefogott a világ egyik legnagyobb játékgyártójával, a Hasbroval, és megalkották a Jeruzsálem Monoplyt, mely az izraeli fővárosba helyezi a jól ismert társasjátékot. A Monopoly a világ egyik legnépszerűbb játéka, 81 éves pályafutása alatt 103 országban jelent meg, összesen 37 különböző nyelven.

A héber-angol nyelvű játéktábla 28 turisztikai helyszínt jelenít meg a táblán, például a Siratófalat, a Kneszetet, a Mácháne Jehuda piacot, az Izrael Múzeumot, vagy Dávid városát.

By akos15 | Egyéb
DETAIL
jún
09

Izrael felfüggeszti a palesztinok ramadán idejére megadott belépési engedélyét

Az izraeli kormány bejelentette csütörtökön, hogy felfüggeszti a belépési engedélyét annak a 83 ezer ciszjordániai palesztinnak, aki a muzulmán böjti hónap, a ramadán idejére előzőleg megkapta ezt, főleg családlátogatás céljára.

Az intézkedésről a szerdai tel-avivi merénylet miatt döntött az izraeli kormány. A lövöldözésnek négy halálos áldozata és legkevesebb 18 sebesültje volt.

Benjámin Netanjahu miniszterelnök csütörtök hajnalban határozott választ ígért a merényletre, hozzátéve, hogy a biztonsági erők fel fognak kutatni mindenkit, aki segíthette a két palesztin lövöldözőt. Csütörtök délre a kormányfő összehívta a biztonsági kabinet rendkívüli ülését.

By akos15 | Egyéb
DETAIL
máj
07

Izrael miniszterelnöke megismertetné a zsidó történelemmel az ENSZ diplomatáit

Benjámin Netanjáhú miniszterelnök zsidó történelemről szóló előadást tartana az ENSZ Izraelben dolgozó diplomatáinak, miután az UNESCO, az ENSZ kulturális szervezete egy határozatában nem ismerte el a zsidóság Siratófalhoz fűződő kapcsolatát.

Az UNESCO múlt hónapban meghozott döntése elítélte Izraelt, mert biztonsági megszorító intézkedéseket vezetett be a jeruzsálemi óváros legszentebb helyén, a középkor óta az al-Aksza mecsetnek otthont adó Mecsetek terén.

By akos15 | Egyéb . vallás
DETAIL
ápr
01

A palesztin elnök kész újra tárgyalóasztalhoz ülni Netanjahuval

Kész találkozni az izraeli miniszterelnökkel és visszatérni a tárgyalóasztalhoz a Palesztin Hatóság elnöke egy izraeli tévécsatornának adott nyilatkozata szerint.
Abbász az izraeli 2-es csatornának adott, csütörtök este sugárzott interjújában beszélt erről. Az izraeli nézőknek szánt ritka megnyilatkozásában hangsúlyozta, hogy a palesztin hatóság erőfeszítéseket tesz a késelések megakadályozására, és arra utalt, hogy ha újraindulna a békefolyamat, akkor véget érnének a merényletek.

By akos15 | Egyéb
DETAIL
1 / 2 oldal12