Vasárnaptól Szlichot imát mondunk egészen Jom Kippurig

Ros Hásáná előtti héten, most vasárnaptól (a keleti zsidóknál pedig Elul hó elejétől, 30 napon át) ún. bűnbánó imákat (Szlichot) mondanak. A szájhagyomány szerint ezt maga Mózes adta át a népnek, ő pedig magától a Teremtőtől tanulta. A Talmud szerint “Az Örökkévaló beburkolózott, mint egy előimádkozó és megmutatta Mózesnek a (Szlichot) imarendet, mondván: amikor a zsidók vétkeznek előttem, mondják el ezen imákat és én megbocsájtok nekik…”
A Szlichot (סליחות‎) imák igen régóta szerves részét képezik a zsidó hagyománynak. Általában azonban ezek különleges alkalmakkor kerültek elmondásra.
A Szlichot mondást Ros Hásáná előtt (legalább) négy nappal megkezdik.
Ennek egyik oka, hogy a szentélybeli áldozatokat is a feláldozásuk előtt négy nappal kezdték el átvizsgálni az esetleges sérülések vagy tökéletlenségek miatt.
Áskenázi szokás a Szlichot imákat mindig a Szombat kimenetelét követő éjszaka folyamán kell megkezdeni. Ennek egyik magyarázata a következő: csakúgy, mint a Tóraadás esetén a zsidó nép három napig készülődött, ilyenkor is, Ros hásáná és Jom kipur előtt, mikor megerősítjük Istenbe vetett hitünket és kinyilvánítjuk egyedülvalóságát, szükséges gondosan készülődni.
Köszönet Balla Zsolt, lipcsei főrabbinak, aki még korábban a bzsh.hu rendelkezésére bocsátotta az Elul hónapra és a megtérés tíz napjára szóló Szlichot imákat tartalmazó, általa szerkesztett és kiadott hasznos kis imakönyv digitális változatát, amelyet az alábbiakban lapozgathatnak.


Az imakönyv megnyitásáért kattintson a képre!

2021, aug, 23