A tervek szerint szeptember elsején nyitnak újra az iskolák Izraelben

Az izraeli oktatási minisztérium bejelentette, hogy a koronavírus terjedése ellenére szeptember 1-re tervezi a következő iskolai tanév megnyitását, de hozzátették, hogy három lehetséges cselekvési tervet készítettek a vírushelyzet súlyosságától függően.
A minisztérium szerint a három forgatókönyv függ a fertőzés mértékétől az elkövetkező hónapokban.
A legrosszabb esetre vonatkozó terv szerint csak az óvodások és a negyedik osztályos hallgatók vesznek részt az osztályok óráin, míg a többiek távoktatás keretein belül tanulnának.
Az első forgatókönyv szerint a tanév a szokásos módon kezdődik. A középiskolák az osztálytermi tanulmányokat a távoktatással kombinálják.
A második forgatókönyv szerint az ötödiktől a tizenkettedik osztályos hallgatókig bezárólag távoktatás keretein belül zajlik majd a tanítás, az elsőtől a negyedik osztályosokig kicsi, tágas csoportokra osztják fel, míg az oktatók számát ennek megfelelően növelik. Az óvodáskorú tanulók ugyanúgy fognak tanulni, mint most, a szükséges egészségügyi intézkedésekkel kiegészítve.
A harmadik forgatókönyv hasonló a másodikhoz, azzal az eltéréssel, hogy az óvodásokat kis csoportokra osztják fel. Az Oktatási Minisztérium és a helyi hatóságok a középiskolákat is elfogadnák az óvodások számára további tanulási helyszínként.

2020, júl, 09