Szép Ernőre emlékeznek a Japán Szalonban

szepernoA Magyar Zsidó Kulturális Egyesület a Pepper Art Projects-sel együttműködve a 130 éve született Szép Ernőre emlékezik. A szerző tiszteletére rendezett kiállítás 2014. december 11-én, csütörtökön 18:00 órakor nyílik az egykori Japán kávéház épületében (Budapest VI. ker., Andrássy u. 45.) található Japán Szalonban.
A helyszínválasztás szimbolikus, hiszen Szép Ernő törzsvendégnek számított a kávéházban. Azzal szemközt, a Liszt Ferenc tér 11. szám alatt élt 1945-től 1953-ban bekövetkezett haláláig. Az összművészeti kiállításon a Szép Ernő műveiből, színdarabokból, filmekből álló összeállításon kívül a pályázat legjobb művei is bemutatásra kerülnek!
A megnyitón prof. Tverdota György irodalomtörténész beszélget majd Balogh Lilla Szép Ernő-kutatóval a szerző életműt érintő érdekes kérdésekről, kánonban elfoglalt helyéről. Közreműködik fuvolán Balogh Szilvia. A rendezvény keretén belül kerülnek átadásra MaZsiKe 2014 évi díjai is.
A MaZsiKE célja a kiállítással, hogy a sokoldalú író, költő máig érvényes és aktuális műveit leporolva közelebb hozza azokat a ma emberéhez. Ennek érdekében művészeti pályázat került kiírásra, amire 18 és 30 év közötti fiatal képzőművészek küldhettek be alkotásokat.
A pályázat célja, hogy képzőművészeti alkotásokon keresztül új értelmet nyerjenek az ismert vagy kevésbé ismert Szép Ernő-szövegek, illetve hogy az alkotók felfedezzék Szép Ernő életútjában, munkásságában azt a számukra fontos üzenetet, amelyet egy művészeti alkotáson keresztül ők maguk is továbbítani szeretnének a közönség számára. Ezáltal képet kapunk arról, hogyan látja ma, egy 21. századi fiatal Szép Ernőt, és – nem utolsósorban – hozzájárulunk annak az egyre növekvő társadalmi igénynek a kielégítéséhez, amely Szép Ernő életművét kívánja visszaemelni a köztudatba.

2014, nov, 30