Jóváhagyták közel száz új, izraelieknek szánt otthon felépítését Kelet-Jeruzsálemben

Izrael csütörtökön jóváhagyta közel száz új, izraelieknek szánt otthon felépítését az 1967-ben elfoglalt Kelet-Jeruzsálemben, egy olyan építkezést, amit 2010-ben azért függesztettek fel, mert Joe Biden akkori amerikai alelnök ellenezte. A ciszjordániai telepesek szervezete ugyanakkor megköszönte 1700 telepeslakás törvényes státuszának rendezését Beni Ganz védelmi miniszternek és helyettesének, Michael Bitonnak.
David Elhajani, a Jesa, a Júdát és Szamariát, valamint a Jordán -völgyének lakóit összefogó szervezet elnöke rendkívül fontosnak nevezte a lakások jogi helyzetének rendezését, mert ezzel a lépéssel szerinte a Ciszjordániában élők jogai hasonlóvá válnak az ország többi, 1967 előtt is Izraelhez tartozott részén élők jogaihoz.
Elhajani úgy vélte, hogy ezeket az otthonokat jóhiszeműen vásárolták meg a földet szerető emberek, akik küldetéstudatból költöztek ezekre a területekre, és e logika szerint kell bánni velük.
Saj Alon, a Bét El nevű telepesfalu vezetője szerint örvendetes a szerinte jóhiszeműen megvásárolt lakások törvényesítése, és már régen meg kellett volna történnie ennek.
Ezek a lakások az 1967-ben Jordániától elfoglalt Ciszjordániában találhatóak, ahol a nemzetközi jog területek megszállására vonatkozó rendelkezéseinek értelmében a védelmi minisztérium az illetékes az ott élő civilek ügyeiben is, ezért Ganz a felelős az ott folyó építkezésekért.
A védelmi minisztérium jogi szakértői szerint a kérdéses épületek nem palesztin személyek magánterületén találhatók, s a “piaci szabályozás”-ra vonatkozó rendelkezések segítségével törvényesíthetők anélkül, hogy jogszabályokban kellene meghatározni legalizálásukat.
Ez a jogi záradék lehetővé teszi a vevők számára az ingatlan tulajdonjogának megszerzését, ha bebizonyosodott, hogy vásárlása jóhiszeműen történt, még ha eredetileg nem is lehetett volna jogszerű az ingatlan-üzlet.
A Békét Most nevű civil békemozgalom ugyanakkor támadta Ganzot lépéséért, mert szerintük a messianisztikus telepesek politikáját valósítja meg a Trump-kormányzat alkonyatának napjaiban, s olyan földrablásokat és illegális építkezéseket támogat, amelyek elveszik a béke esélyét.

2020, nov, 12