Százezer éves kőszerszámkészítő műhelyt találtak Izraelben

A núbiai-Levallois kultúra pattintott kő szerszámainak egykori műhelyét találták meg Dimóna városa mellett az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) szakemberei vezette ásatásokon – adta hírül a ynet.
„Ezt a tevékenységet a modern ember megjelenésével azonosítják, amely 150-200 ezer évvel ezelőtt Kelet-Afrikában élt, majd onnan elterjedt az egész világon. A kovakő faragásának Dimónában is megtalált technológiája a középső-paleolitikum időszakában, 250 ezertől 50 ezer évvel ezelőttig virágzott” – közölték az IAA régészei.
Valószínűleg azért találtak rá az akkori emberek erre a kicsinynek számító lelőhelyre, mert ott bőven bányászható a természetes kovakő, amelyből viszonylag könnyen tudták elkészíteni eszközeiket.
Ennek a helynek az a különlegessége, hogy kőforgácsolással készítették a tárgyakat, az Afrikából eredő núbiai-Levallois kultúra módszerével. Ennek a technikának azért fontos a régészeti és tudományos nyomon követése, mert segítségével megismerhetjük a modern ember Afrikából a világ többi részéhez vezető, mintegy 100 ezer évvel ezelőtti migrációs útvonalait.
Szakértők úgy vélik, hogy ez az Izrael területén megtalált eddigi legkorábbi núbiai-Levallois emlék, ahol teljesen eredeti helyükön maradtak az egykori műhely nyomai, látni ahol az emberek ültek és eszközeiket készítették.
A régészeti lelőhelyet véletlenül fedezték fel, amikor az izraeli elektromos művek a terepet készítette elő egy napenergia-erőműhöz.

2020, aug, 06