Hosszú idő után felcsendült a sófár hangja a Dózsa György úti zsinagógában

Hosszú idő után felcsendült a sófár hangja a Dózsa György úti zsinagógában

Rosh Chodes Elul hónapjában, a mai napon szeptember elsején, több évtizede először csengett fel a sófár hangja a Dózsa György úti -egykori Aréna úti- zsinagógában.

A zsinagóga Észak-Pest zsidóságának kiszolgálására épült meg a lipótvárosi zsinagóga tervének kudarcba fulladása után az akkori Aréna (ma: Dózsa György) út mellett. A telek a korábbi zsidó temetővel szemben, az út másik oldalán terült el, és 1907. február 27-én vásárolták meg. Az építkezés Baumhorn Lipót tervei alapján még ebben az évben megindult, és a zsinagóga 1909-ben készült el. Dr. Hevesi Simon és Wilheim Joachim avatta fel az imaházat.
A második világháború végén, 1944-45 során gyűjtőtábornak használták, majd a harcok elmúltával ismét imaház működött itt. Az emigráció hatására lecsökkent zsidó közösség azonban már a negyvenes évek végére az egykori kultúrterembe szorult, a zsinagógát raktárnak használták.
Az épületet 1984-ben a Budapesti Honvéd kapta meg.

Hatalmas örömmel tölti el közösségünk szívét, hogy ez a nap is eljött.

Árvai Gábor a körzet elnöke és Deutsch Péter rabbi a zsinagoga vallási vezetője ezúton kíván mindenkinek egy boldog és tsuvában( megtérésében ) gazdag hónapot.

Hodes tov!

Képek a Dózsa György úti ünnepi pillanatokról>>>