Professzor Schweitzer Józsefre emlékeznek a Zsidó Egyetemen

Professzor Schweitzer Józsefre emlékeznek a Zsidó Egyetemen

Egész szerdán az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem ad otthont Idén a Magyar Hebraisztikai Társaság éves konferenciájának, amely Schweitzer József (1922–2015) országos főrabbi, az Országos Rabbiképző Intézet egykori igazgatója, a Magyar Hebraisztikai Társaság alapító elnöke emléke előtt tiszteleg.

A megnyitón minden felszólaló méltatta a professzor életét, életművét, amelyet a zsidóságra hagyott.
Radnóti Zoltán főrabbi, mint korábbi tanítványa személyes hangvételű beszéddel köszöntötte a megjelenteket, és nyitotta meg a konferenciát, amelyben felidézte Schweitzer professzor tanácsait, tanításait, amelyek elindították őt a rabbinikus pályán.

A Schweitzer József főrabbi emlékére a család által alapított Emlékdíjat a Kuratórium ebben az évben Kövér Andrásnak ítélte, Löw Imánuel drágakövekkel foglalkozó posztumusz tanulmányainak (Mineralien der Juden) magyarra fordításáért, különös tekintettel a szövegek nehéz héber, arámi, szír, görög és ásványtani terminológiájának sikeres megoldására. A mintegy 200 oldal terjedelmű fordítás az Ungvári Tamás (ז”ל) és Hidvégi Máté által szerkesztett, Löw Immánuel válogatott művei sorozat II. köteteként 2019-ben jelent meg, Fényszóró drágakövek címmel.

Képek a konferencia megnyitójáról>>>