BZSH Scheiber Iskola: Rendben lezajlott ma a magyar  érettségi

BZSH Scheiber Iskola: Rendben lezajlott ma a magyar érettségi

Minden maturandusz diák egészségesen és tünetmentesen megjelent a Budapesti
Zsidó Hitközség (BZSH) fenntartásában működő Scheiber Sándor Gimnázium és Általános Iskola és Kollégiumban ma tartott magyar nyelv- és irodalom érettségin.
A vírushelyzet miatt a biztonsági előírások betartására fokozottan ügyeltek.

“A Scheiberben ma 39-en tettek középszintű, ketten pedig emelt szintű érettségit magyar nyelv- és irodalomból” – mondta érdeklődésünkre Kovács Bernadett, a BZSH Scheiber Sándor Gimnázium és Általános Iskola és Kollégium igazgatója.

Elmondása szerint minden diák tünetmentesen jelent meg az iskolában, ami pedig a vizsgát illeti: a tételekre nem panaszkodtak. Azzal kapcsolatban, hogy milyen egészségügyi óvintézkedések közepette zajlott az érettségi, Kovács Bernadett elmondta: a rendelkezések szerint egy-egy tanteremben legfeljebb tíz diák tartózkodhat, amit a Scheiberben még biztonságosabban úgy oldottak meg, hogy a tantermekben nyolc-nyolc fő volt, s csak egy teremben voltak kilencen. A tanároknak kötelező volt maszkot viselni, a diákok maguk dönthették el, hogy viselnek-e maszkot.

Az érettségi holnap matematikával, szerdán pedig történelemmel folytatódik.