Sávuot ünnepének szokásai, tilalmai

A szombaton este beköszöntő Sávuot (שבועות) egy igazi örömünnep, ennek ellenére érvényben vannak ezekben a napokban is bizonyos tiltások, amelyeket be kell tartanunk.
Az ünnep ideje alatt munkavégzési tilalom van érvényben. Nem dolgozunk, nem vezetünk autót, nem írunk, nem kapcsoljuk be-, illetve ki az elektromos berendezéseinket.
Főzni azonban lehet az ünnep alatt, amennyiben a tűzhely lángját egy, még Sávuot előtt fellobbant lángról gyújtjuk meg, vagy egy olyan lángról, amit erről gyújtottunk meg.
Sávuot első napján szokás sok tejes ételt enni. Ennek több oka is van:
Shávuot ünnepén két vekni kenyérből álló áldozatot mutattak be a Szentélyben. Ennek emlékére először egy olyan étkezést ülünk végig, ahol tejeset eszünk, majd ezt követően hagyományos, húsos ünnepi ételeket eszünk a megfelelő idő elteltével.
A Tóra átvételével a zsidóknak kóseren kellett étkezniük. Mivel a Tórát Szombaton adta át Isten, nem volt lehetőség levágni egy állatot, s az evőeszközöket sem lehetett kikóserolni, úgyhogy azon a napon őseink tejeset ettek.
A Tóra olyan, mint a tápláló tej. A tej héberül chalav (חלב). Ha a chalav betűinek számértékét összeadjuk, 40-et kapunk, ami pont annyi, ahány napot Mózes töltött a hegyen, amikor megkapta a Tórát.
Nagyon fontos szokás a díszítés Sávuot ünnepén. Mivel Sávuot-ot “aratófesztiválnak” is hívják, ezért szokás az otthonokat és zsinagógákat gyümölcsökkel, virágokkal és zöldekkel feldíszíteni. Hagyományaink úgy tartják, hogy ugyan a sivatagban kaptuk a Tórát, de amikor Isten átadta nekünk előírásait, akkor a Színáj hegy kivirágzott.
Mindenkinek Boldog Sávutot kívánunk!
!חג שבועות שמח

2019, jún, 07