Saul Gyermekei Emlékprogram indul Erzsébetvárosban

Saul Gyermekei néven emlékprogram indul, amelynek célja névvel és minél több adattal, esetleg fényképpel azonosítani a holokauszt magyar gyermekáldozatait.
A Saul Gyermekei programot a Saul fia című Oscar-díjas film alkotói és a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár közösen hozta létre.
1944-45 során több mint 500 ezert embert deportáltak Magyarországról. Az áldozatok száma több mint félmillió volt. Átlagosan egy populáció 20-25 százalékát teszik ki a 18 éves kor alattiak, s bár pontos számot nem ismerünk, – magyarázta Vági Zoltán történész. Hozzátette, a 12 év alattiakat Auschwitzba deportálták és valószínűleg megölték. A történész szerint voltak olyan gyermekek, akik idősebbnek hazudták magukat a koruknál, hogy munkaképessé nyilvánítsák őket, s így elkerüljék a halált.
Vági Zoltán történész elmondta, a program célja, felkutatni és bemutatni a sorsát, “arcot adni” annak a 100 ezer magyarországi zsidó gyermeknek, akiket a holokauszt idején meggyilkoltak Magyarországon vagy Európa más országában.
A program szervezői arra kérik a gyermek áldozatokról tudó túlélőket, szemtanúkat, családtagokat, hogy jelentkezzenek a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár honlapjáról letölthető adatlap kitöltésével és elküldésével a saul@milev.hu e-mail címen vagy a 1075 Budapest, Síp utca 12. postai címen.
A programról a +36 1-413-5547 telefonszámon is érdeklődhetnek.

2018, júl, 05