Legnagyobb riválisával kötne nagykoalíciót Benjamin Netanjahu

Nagykoalícióba hívja Benjamin Netanjahu legnagyobb riválisát, Beni Ganzot, valamint a Kék-Fehér centrista pártot. Ezzel Netanjahu hallgatólagosan elismerte, hogy vereséget szenvedett az izraeli előrehozott választáson, írja a CNN.
Már az eredmények 92 százalékos feldolgozottsága alapján úgy tűnt, patthelyzet alakult ki a miniszterelnök, Benjamin Netanjahu pártja, a Likud, és a volt vezérkari főnök, Beni Ganz vezette Kék-Fehér uniópárt között, 32-32 mandátumon állnak. A jobboldali blokk 56, a baloldali 55-öt szerezhet, de 61 kellene a kormányalakításhoz. Középen áll a “királycsináló”, Avigdor Lieberman pártja (a Jiszrael Bétenu) 9-10 mandátummal. Az utóbbi politikus kijelentette: egyértelmű a helyzet, egységkormányt akar mindhárom résztvevővel.
Netanjahu, aki reméli, hogy továbbra is hatalmon marad a rekordot jelentő ötödik ciklusára, csütörtökön közölte:
“Egy jobboldali kormány létrehozására törekedtem, de sajnálom, a választási eredmények azt mutatják, hogy ez lehetetlen. A választók nem döntöttek a két erő között. Beni, széleskörű egységkormányt kell felállítanunk, a nemzet elvárja, hogy mindkettőnk demonstrálja a felelősségvállalást és folytassuk az együttműködést” – idézte a miniszterelnököt a CNN.
A The Jerusalem Post eközben azt írja, Netanjahu azt is mondta, hogy nincs más választásuk, mihamarabb meg kell alakítani az egységkormányt ahhoz, hogy megóvják Izrael Állam érdekeit és biztonságát.
Netanjahu még csütörtökön találkozni kíván legnagyobb riválisával, kérdéses, hogy a tárgyalások eredményre vezetnek-e.
A miniszterelnök egyébként még szerdán bejelentette, hogy szövetséget kötött a jobboldali és az ultraortodox vallásos pártokkal, és ígéretük szerint csakis együtt folytatnak koalíciós tárgyalásokat más pártokkal az előző nap tartott előre hozott parlamenti választások nyomán. Netanjahu szerdán még úgy fogalmazott, a “nemzeti tábor”, vagyis a kormányzó jobboldali Likud, a Jobbra (Jamina) nevű, telepeseket támogató párt és további két, ultraortodox vallásos párt csakis együtt folytat koalíciós tárgyalásokat.
A szövetség létrehozásával eredetileg abban reménykedtek, hogy Reuven Rivlin államfő őket bízza meg kormányalakítással. Az elnök azonban nem kérte fel Benjámin Netanjahut a kormányalakításra, hiszen ha csupán egy mandátummal is, de Benni Ganz jobban szerepelt, így várhatóan őt kéri fel az államfő. Ám a Kék-Fehérnek önállóan így sincs esélye a kormányalakításra.

2019, szept, 19