Koronavírus: Radikális óvintézkedésekről határozott a krízismenedzsment

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) krízismenedzsment csoportja a mai ülésén lényegbevágó döntéseket hozott a koronavírus terjedésének megelőzésére a Mazsihisz, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) és a rabbikar vezetésének egyetértésével.
Elrendeltük budapesti és vidéki zsinagógáink bezárását március 13-i, pénteki hatállyal, a döntés visszavonásig érvényes. Ennek következtében a közösségi istentiszteletek, esküvők, bár és bát micvák és egyéb, a zsinagógákban tervezett rendezvények elmaradnak.
Kértük közösségünk tagjait, hogy a zsinagógákon kívül tervezett, önszerveződő istentiszteleteket mellőzzék.

Elrendeltük a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár, valamint a Dohány utcai zsinagóga bezárását, a turisztikai forgalom felfüggesztését. Az intézkedés a március 13-i kapuzárás után visszavonásig érvényes.
A szövetséghez tartozó közösségek számára elrendeltük, hogy az idei széderestéket ne tartsák meg, a rabbiságunk pedig felhívta híveink figyelmét arra, hogy semmiféle halachikus előírás sem írhatja felül az élet megóvásának és az egészség megőrzésének parancsát.
Folyamatosan figyelemmel kísérjük a kormány intézkedéseit, ezek ismeretében várhatók további döntéseink.
A Mazsihisz és a BZSH vezetése, valamint a krízismenedzsment csoport kéri közösségünk tagjainak megértését és együttműködését annak érdekében, hogy közös erőfeszítéssel és összefogással minimálisra csökkenthessük az esetleges járvány kitörése esetén várható veszélyeket.

2020, márc, 13