Már látszik, milyen a hatékonysága a Pfizer-vakcinának Izraelben

Már látszik, milyen a hatékonysága a Pfizer-vakcinának Izraelben

Izraelben 92 százalékban bizonyult hatékonynak a Pfizer és a BioNTech koronavírus ellen közösen kifejlesztett oltóanyaga a klinikai tesztek utáni első, ellenőrzött eredmények alapján – jelentette a The Times of Israel című, angol nyelvű hírportál.

A Makkabi nevű egészségbiztosítási pénztár adatai szerint az általuk beoltott 163.000 izraeli közül csak 31-en fertőződtek meg koronavírussal a teljes védettség első 10 napjában. A teljes védelem elérését a második oltás után egy héttel ígéri a vakcina.

Az adatot az egészségbiztosító vezető statisztikai elemzője, Anat Ekka Zohar közölte. Azt is bejelentette, hogy az azonos statisztikai jellemzőkkel bíró, de be nem oltottakból álló kontrollcsoportban 6437 embernél azonosították ezen időszak alatt a koronavírus-fertőzést. Ez a világ első olyan tanulmánya, amely ilyen nagy számban foglalkozik a teljesen beoltott páciensekkel.

A jóval csekélyebb számú emberrel lefolytatott klinikai vizsgálatokban a Pfizer 95 százalékos hatékonyságot ért el. Világszerte jelentős érdeklődés övezi, hogy a jelenleg súlyosan átfertőzöttnek tekintett Izraelben milyen arányban válnak vírushordozóvá a már beoltottak “valós körülmények” között, és ez mennyiben felel meg a gyártó előzetes ígéreteinek.
“Ez nagyon magas szám, jóval a kísérletek alapján várható szóráson belül található. Az embereknek örülniük kell a jelentős sikernek, és nem az eredetileg jósolt 95 százalékhoz képest a 3 százalékos hiánnyal kell foglalkozniuk.”– nyilatkozott az eredményekről Éjal Lesem professzor, a Síba kórház szakembere.

Az összehasonlítás érdekében a Makkabi összeállított pácienseinek az adataiból egy kontrollcsoportot hasonló életkorú és egészségi állapotú emberekből, akik a vizsgált időszak elejéig nem kapták el a koronavírus-fertőzést, és oltást sem kaptak.

Az oltás hatékonyságát tovább erősíti, hogy a mégis megfertőződött, vírushordozóvá vált beoltottak köréből senki sem került kórházba, csak fejfájásról és enyhe betegségérzetről panaszkodtak, és szinte teljesen lázmentesek voltak.
Izraelben az oltási kampány kezdete, december 20. óta 2.849.353-an – az ország lakosságának 30,91 százaléka – kapták meg az első, és 1.497.681-en a második dózis vakcinát.