Pekingi főrabbi: Mindenkinek fel kell ismernie, hogy van nálunk nagyobb hatalom is

Az Arutz Sheva interjút készített Shimon Freundlich pekingi főrabbival a koronavírus elterjedését követően a jelenlegi helyzetről:
“Sokkal jobb a helyzet, a gyárak újra működnek és termékeiket exportálják, más országok pedig már kapnak árukat Kínából. A dolgok normalizálódnak, bár karanténban vannak még kínai lakosok, akik nemrégiben tértek vissza külföldről.” – mondta.
Freundlich rabbi hangsúlyozza, az emberek betartották az irányelveket. Csak napi egyszer vagy kétnaponként hagyták el a házat, és csak olyan dolgok miatti bevásárlás céljából, amelyekre tényleg szükségük volt.
“Természetesen az emberek még mindig maszkot viselnek” – tette hozzá -, “de sétálhatunk a parkban és az üzletek nyitva vannak. A nagyvárosokon kívül néhány iskola már nyitva áll.”
A rabbi arra a kérdésre, hogy milyen tanulságokat vonhatunk le ebből a válságból, amely az egész világot érinti, azt mondta:
“Ez az egységről szól. A világ történetében csak néhány alkalommal láttuk az egység érzetét, mindannyian együtt vagyunk ebben, mint az emberek most érzik magukat. Volt a Tóra adásának ideje, amikor a zsidó nép olyan volt mint egy személy, egy szívvel. Ezer évvel később, a Purim csodája idején, a zsidó nép ismét egyesült, amikor Haman minden zsidót meg akart ölni. És most olyan helyzetben vagyunk, hogy az emberek képességei korlátozottak, és mindenkinek fel kell ismernie, hogy van nálunk nagyobb hatalom is, amelyre csak imáinkkal és a szabályok betartásával lehetünk hatással.” – zárta mondandóját a rabbi.

2020, márc, 25