Ötven százalékkal csökkent a bevándorlók száma Izraelben

Az Aliyah és Integrációs Minisztérium által összeállított adatok szerint az év első felében Izraelbe érkező bevándorlók száma közel 50 százalékkal csökkent az előző évhez viszonyítva. Ezt a nagy mértékű visszaesést a globális világjárványnak tulajdonítják.
Az adatok azt mutatják, hogy január és június között 8 235 bevándorló érkezett az országba, szemben az előző év azonos időszakával, amikor 16.244 bevándorló érkezett Izraelbe. Március közepe óta, amikor a világ nagy része bezárult, a bevándorlás is lelassult, a nemzetközi járatok kiesése és a szigorú szabályok miatt. Mindenkinek ugyanis, aki külföldről érkezik Izraelbe, 14 napot karanténban kell töltenie.
Isaac Herzog, a Zsidó Ügynökség elnöke korábban azt jósolta, hogy 250.000 bevándorló érkezik Izraelbe az elkövetkező öt évben, alapozva arra a tényre, hogy az utóbbi években a bevándorlók száma megnőtt.
Különösen meredeken nőtt a bevándorlók száma Franciaországból, de a francia zsidó források szerint sok francia zsidó azért kezdte meg az aliyah igénylését, hogy izraeli útlevelet szerezzen, nem pedig azért, mert pedig azért, mert azonnal le akar telepedni az országban.
Az idei első félévben egyébként az Izraelbe érkező bevándorlók közel kétharmada Oroszországból vagy Ukrajnából alijázott.

2020, júl, 17