Ösztöndíjprogram indul a Budapesti Zsidó Hitközségnél

osztonmdijÖsztöndíjprogram bevezetését is figyelembe véve készíti elő Schwezoff Dávid ügyvezető igazgató a BZSH Költségvetését.
“A zsinagógáinkba, körzeteinkbe járó fiatalok reményeink szerint néhány éven belül közösségeink meghatározó egyéniségei lesznek. Szükséges, hogy folyamatosan azt érezzék és tapasztalják: a közösség akkor is mellettük van, amikor tanulmányaik finanszírozásához kell hozzájárulni.
Az ösztöndíjprogram egyidejűleg gyarapíthatja a fiatalok részvételét a közösségi életben és hitéletben; hiszen bizonyára többen fogják diákmunkák helyett a közösségi programokra szánni szabadidejüket. A fiatalok közösségi kapcsolatainak erősödése is a budapesti zsidóság további fejlődését hozhatja.”
– tájékoztatott Schwezoff Dávid, a Budapesti Zsidó Hitközség ügyvezető igazgatója.

2014, dec, 30