Orbán Viktor: Magyarország levonta a tanulságokat történelme sötét fejezetéből

Orbán Viktor miniszterelnök a holokauszt nemzetközi emléknapján a legmagasabb elismerését fejezte ki Ronald S. Laudernek, a Zsidó Világkongresszus elnökének azért a munkáért, amelyet az áldozatok emlékének megőrzése érdekében, illetve az antiszemitizmus újjáéledése ellen kifejt.
Levelében a magyar miniszterelnök azt írta: feleségével vissza-visszatérően felidézik azt a nagyszerű beszédet, amelyet a szervezet elnökétől hallhattak az Auschwitz-Birkenau-i haláltáborban tartott tavalyi megemlékezésen.
“Mint magyarországi gyökerekkel rendelkező vezetőt szeretném biztosítani Önt, hogy Magyarország levonta a megfelelő tanulságokat a magyar történelem azon sötét fejezetéből, amely oly’ sok zsidó közösséghez tartozó honfitársunkat fosztotta meg az életétől, a túlélőket pedig a szeretteiktől” – fogalmazott a miniszterelnök.
Emlékeztetett arra, hogy az antiszemitizmus ellen a magyar kormány továbbra is a zéró tolerancia talaján áll, és a közös értékek jegyében további együttműködést ajánlott fel a Zsidó Világkongresszusnak és elnökének.
“A világ zsidó közössége érdekében végzett munkájához sok erőt és jó egészséget kívánok, az áldozatok előtt fejet hajtva” – zárta levelét Orbán Viktor.


“Magyarország ma képes megvédeni a magyar zsidóságot, a kormány védi az emberi méltóságot, biztosítja a vallásszabadságot, és támogatja a magyar zsidóságot kulturális identitásának megőrzésében és megerősítésében” – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja alkalmából.

Gulyás Gergely a Facebook-oldalán megosztott videóban úgy fogalmazott: “Emlékezünk a világ zsidóságának második világháború alatti tragédiájára, amely Európa és Magyarország történelmének is borzalmas tragédiája volt. Számon tartjuk a gyilkosokat, akik a faji felsőbbrendűség tudatában alkottak törvényeket, hoztak ítéleteket, adtak parancsokat és gyilkoltak ártatlan embereket. Emlékezünk, hogy a XXI. században elkerüljük a XX. század istentelen és embertelen diktatúráit. Emlékezünk az áldozatokra és mindarra, amit velük vesztettünk: a falvak és városok elveszett közösségeire, az általuk teremtett világra, amelyeket sok nemzedék élete és szorgalma hozott létre, és amelynek helyét azóta sem tölthette be senki” – mondta.
Hozzátette: “Emlékezünk a hősökre, akik emberek tudtak maradni az embertelenségben. Akik legyőzték a félelmeiket és a reménytelenség idején is segítettek. Emlékezünk a megmentett életekre: azokra, akik áldozatként és tanúságtevőként részesei mindennapjainknak.”

2021, jan, 27