A Soá áldozataira emlékezünk közösen – ezúttal online

Hétfőn este köszönt be Niszán hónap 27-e, amely szomorú aktualitással bír. Korábban Izrael Állam parlamentje ezt a napot emléknappá nyilvánította, és megemlékezést rendelt el minden év ezen napjára, amelyet a Katasztrófa Napjának, azaz a Jom Hásoának ( יום השוא ) neveztek el. A nap másik, a nagyvilágban jobban ismert elnevezése: a Holokauszt Napja.
Ilyenkor valamennyi, a Holokauszt során meggyilkolt testvérünkre emlékezünk.
A központi megemlékezést –természetesen ez az év a sajnálatos körülmények miatt kivételt képez– mindig Jeruzsálemben tartják a Jád Vásémben, mely emlékhelyet 1953-ban alapítottak, és a meggyilkoltak emlékét őrzi. Ilyenkor szokás emlékmécseseket gyújtani, böjtölni, gyászimákat mondani, egy időre elgondolkodni, elképzelni az elképzelhetetlent. Izraelben az állami zászlót félárbocra engedik és szirénák zúgása emlékeztet az áldozatokra, miközben megáll az élet, leáll a közlekedés. A Soá következtében a zsidóság egyharmada elpusztult és a megmaradt közösségek addigi szerkezete teljesen átalakult. A Soá előtt Európában volt a diaszpóra központja, itt éltek szellemi vezetői is. Mindez megszűnt és a vezető szerepet az észak-amerikai és a palesztinai zsidóság vette át még Izrael országának megalapítása előtt.
Az izraeli parlament, a Knesszet 1951-ben törvénybe foglalta a Holokauszt emléknapját (Jom HaSoá), amely a rituális zsidó naptár alapján minden év Niszán hó 27-ére esik. Mindkét dátum a varsói gettófelkelés évfordulója a zsidó illetve a polgári naptár szerint.


Kedden kora este Verő Tamás főrabbi vezetésével online nyitott Jom Hasoa megemlékezést tartunk.
Az esemény 18 órakor kezdődik a Zoom-on. Lesz délutáni, esti ima, sziréna hang, megtekinthenek egy rövid emlékező videót, felhangzik a Kél Molé Rahamim (אל מלא רחמים) ima, és a kaddis is.
Mindenki a https://us02web.zoom.us/j/89525137520 címen tud csatlakozni az online megemlékezéshez.
A csatlakozáshoz kedd délután öt óráig várják a részvételi szándékot jelző e-maileket a jomhasoa@frankel.hu e-mail címre. Ezt követően mindenki megkapja a belépéshez szükséges jelszót.
Emlékezzünk közösen!
יזכור

2020, ápr, 19