Novemberben Zsidó Filmfesztivál!

Novemberben Zsidó Filmfesztivál!

filmSzámos Magyarországon először látható filmmel, többek közt Oscar-esélyes világháborús történettel és rendhagyó kísérőprogramokkal várja az érdeklődőket november 20. és 23. között a III. Zsidó Filmfesztivál a Művész moziban.A filmfesztivál célja, hogy minél sokrétűbb képet adjon az érdeklődők számára a zsidóság rendkívül színes és a többség számára ismeretlen világáról, mai állapotáról. A program összeállításánál döntő szempont volt mind a nemzetiségi, mind a műfaji sokszínűség – olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

A fesztivált György Péter nyitja meg, a megnyitó része lesz a napokban elhunyt Margitai Ági színésznő emlékének dedikált moziszék átadása. Az emléktáblát és a széket a filmfesztivál ideje alatt a Művész moziban, utána pedig a Bálint Házban helyezik el.

A fesztivál nyitófilmje a Kódjátszma (The Imitation Game) című film, amely Alan Turing brit matematikus figuráján keresztül mutatja be a második világháborúban az angol és a német hírszerzés, illetve a kódfejtők harcát. A világháború sorsát nagyban befolyásoló események Benedict Cumberbatch és Keira Knightley főszereplésével elevenednek meg. A film a téli Oscar-szezon egyik favoritja.

Szintén különleges filmélményt kínál a Gett – Viviana Amsalem pere című film. Az alkotás egy válni készülő izraeli nő megpróbáltatásain keresztül mutat be egy férfiak uralta világot, amelyben a társadalmi konvenciók és merev vallási szabályok lehetetlenné teszik a szabad életet. A Gett szerepelt a 2014-es Cannes-i Filmfesztiválon, a jeruzsálemi filmfesztiválon júliusban pedig elnyerte a legjobb filmnek járó elismerést és a közönségdíjat.

A fesztivál nem csak a moziteremben zajlik: a program része a két tematikában indított Hosszúlépés városi séta is, amely keretében péntektől vasárnapig szakavatott vezetéssel híres filmforgatási helyszíneket és elrejtett zsinagógákat kutathatnak fel a belvárosban az érdeklődők.

A fesztivál programjának része a Daazo.com-mal közösen indított rövidfilmpályázat, valamint több kísérőprogram és beszélgetés.

A filmfesztivál kuratóriumának tagja Borgula András, a Gólem Színház művészeti vezetője, Csörgits Hunor filmes szakember, Fritz Zsuzsa, a Bálint Ház igazgatója és Garancsi Ágnes, a Cirko vezetője, filmes szakember.

A vetített filmek és egyéb programok részletes listája a www.zsifi.org oldalon található.