Négyezerháromszáz fölötti fertőzésszám Izraelben, Netanjahu is házi karanténba kerül

Négyezerháromszáz fölötti fertőzésszám Izraelben, Netanjahu is házi karanténba kerül

Az Egészségügyi Minisztérium éjszaka közölt adatai szerint összesen 4347 izraeli tesztje lett pozitív a koronavírusra. A 80 súlyos állapotban lévő személyből 63 lélegeztetőgépen van. 81 beteg állapota közepesen-súlyos. A felgyógyultak száma 135, a halottaké pedig 15.

A Palesztin Hatóság területén 100 koronavírusos esetet regisztráltak. A felgyógyultak száma 20, a halottaké 1. A Gázai övezetben eddig 9 koronavírusos betegről számoltak be.

Az Egészségügyi Minisztérium főigazgatója, Mose Bar Sziman-Tov szerint az iskolák valószínűleg nem nyílnak újra Pészách ünnepe után, amely április 15-én ér véget. Valamint úgy véli, a hét végére megduplázódik a súlyos esetek száma.
„Arra számítok, hogy a hét végére több mint 150 súlyos esetünk lesz. Nem látok olyan modellt, amely szerint alacsony számú intubált vagy halott emberrel jutnánk ennek a végére” – nyilatkozta a Kan közszolgálati műsorszolgáltatónak.

A további korlátozásokkal illetve a teljes zárlat lehetőségével foglalkozó kabinetülést az utolsó pillanatban vasárnap éjszakáról hétfő reggelre tették át.

Éjszaka 5773 kérelem érkezett munkanélküli-segélyre. Március eleje óta összesen 781991 izraeli regisztált, 90 százalékuk fizetés nélküli szabadságon van. A munkanélküliségi ráta 22.7%.

Benjamin Netanjahu ügyvivő miniszterelnök segítőjének tesztje pozitív lett a koronavírusra. Rivka Paluck Netanjahu ultraortodox ügyekkel foglalkozó tanácsadója csütörtökön találkozott a miniszterelnökkel.

A miniszterelnök irodája korábban megerősítette a találkozót, hangsúlyozva, hogy a résztvevők betartották az Egészségügyi Minisztérium rendeleteit.

A 12-es csatorna hétfőn azt állította, hogy a miniszterelnök valószínűleg 1 hétre karanténba vonul, míg Netanjahu irodája azt nyilatkozta, hogy a kezdeti vizsgálat szerint erre nincs szükség, mivel nem tartózkodott egy szobában a tanácsadónővel. Még vizsgálják, hogy Paluch kiket fertőzhetett meg.