Minden eddiginél többen vettek részt a Budapesti Zsidó Filmfesztiválon

soulexodus_0Több mint kétezren voltak kíváncsiak arra a filmválogatásra, amely célja, hogy minél sokrétűbb képet adjon a zsidó kultúra rendkívül színes, és a többség számára ismeretlen világáról, mai állapotáról. Csütörtöktől vasárnapig a Művész Moziban és a Kino Cafe Moziban többek között francia, német, amerikai, izraeli és argentin filmek voltak láthatóak az elmúlt két év terméséből, emellett beszélgetések és a Hosszúlépés városi sétái színesítették a programot.
Két év alatt megduplázódott a látogatók száma, idén már több mint 2100 néző jött el a sorban már az ötödik fesztiválra. Külön öröm a szervezők számára, hogy egy tematikus filmfesztivál, mely a zsidó kultúrát, a zsidóság mai helyzetét mutatja be, ennyire meg tudja találni a helyét a városban. Fritz Zsuzsa, a fesztivál igazgatója elmondta: már dolgoznak a jövő év programján, mely ismét a nemzetközi filmes felhozatal legjavát és több újítást is ígér.
zsidfilmfA fesztiválon legtöbben a Rachel Weisz főszereplésével készült Tagadás című filmet nézték meg. A film megtörtént esetet dolgoz fel: egy amerikai történésznek bírósági tárgyaláson kellett bebizonyítania egy holokauszt-tagadó kollégájával szemben, hogy a második világháború alatt a holokauszt valóban létezett. Érdekesség, hogy a fesztivál díszvendége volt Deborah Lipstadt, akinek a perét a film bemutatja.

2016, nov, 21