A Szombat kimenetelét követően megünnepeljük Hosáná Rábát

Ma este beköszönt a Szombat, majd a Sábát kimenetelét követően, Szukkot hetedik napján megünnepeljük Hosáná Rábát (הושענא רבה), amely az egyik olyan ünnepünk, amelyről nagyon kevés szó esik.
Szukkot hetedik napján több tóratekercset is kivesznek, és a közösség hét kört tesz meg az árbáá minimmel, miközben egy hét szakaszból és egy hosszú, igen tartalmas befejezésből álló, kibővült hosáná imát mondanak. Innen az általunk használt név, hosáná rábá, melynek jelentése: „nagy hosáná”. Ez az elnevezés a középkorból ered. Korábban, a Misnában Rabbi Jochánán ben Beroká tanaita ezt a napot „jom chibut cháriot”-nak, vagyis a pálmalevelek földhöz csapkodása napjának nevezte, mert úgy tartotta, hogy a Szentélyben ezen a napon a pálmaleveleket (luláv) kell jelképesen a földhöz csapkodni. Ezután a leveleket szokás feldobni a tóraszekrény tetejére, de van, aki szerint ezt nem tesszük, mert tiszteletlenség a tóraszekrénnyel.
A Zohár alapján ennek a napnak van egy „pótvizsgafunkciója” is. Ros Hásáná napján lettünk beírva az „élet könyvébe”, ez az ítélet napja. Jom Kippurkor ez megpecsételődik, de a könyv még nyitva marad. A már lepecsételt ítéletet még egészen Hosáná Rábáig lehet (rosszról jóra) változtatni. Ezért a megfelelő köszöntés ekkor a „pitká tává”, amely arámiul „jó bejegyzést” jelent, vagy jiddisül így hangzik: git kvitel.
A Midrás másik magyarázata arra, hogy miért kell a körmenetet az árbáá minimmel a kezükben megejteni: a csokorban a leghosszabb a luláv, amely egy kardra emlékeztet. Az előző időszak, a tsuvá, vagyis megtérés időszaka (elul hónap elejétől kezdve), amikor is a rossz ösztöneinkkel kell hadakoznunk. Amit az előző évben rosszul csináltunk, azt meg kell próbálnunk kijavítani, de legalábbis egyfajta tervet készíteni arra, hogy mit teszünk ez ügyben az új évben. Akinek ez sikerül, az a csata győztese, akinek nem, az pedig a vesztes. A csatából pedig ki jön ki karddal a kezében? Nyílván a győztes. Tehát a luláv a kezünkben azt jelképezi, hogy legyőztük önmagunkat, rossz ösztöneinket, kijavítottuk rossz szokásainkat, tulajdonságainkat.
A Misna szerint a világ évente négyszer ítéltetik meg különböző áldásokra, ebből a vízre Szukkotkor. Vagyis Szukkot végén, Hosáná Rábá napján dől el, hogy mennyi eső fog esni idén. Tehát a hosáná rábá mind személyes, mind társadalmi szinten a múlt év kijavításának egy további lehetőségét jelenti.

2019, okt, 18