Megsemmisültnek hitt 1944-es iratok váltak elérhetővé egy online archívumban

Másfél éve derült ki, hogy egy Kossuth téri lakás felújításánál kibontott közfalból papírok kerültek elő a vészkorszak legsötétebb hónapjaiból. A dokumentumok 1944 nyaráról származnak, és több száz budapesti bérház lakólistáját tartalmazza.
Ez elsőre nem hangzik túl érdekesnek, de a Budapest helyettes polgármestere által 1944. május 30-án elrendelt összeírás adatszolgáltatási ívei valójában a zsidók számának és lakóhelyének felmérésére irányult, így néhány héten belül egyszerűen átköltöztethették őket a Dávid-csillaggal megjelölt kétezer bérházba.
A zsidónak minősített budapestiek csillagos házakba való költöztetésének előkészítéséhez szükséges iratokat egy lakás felújításakor, befalazva találták meg.
A kutatók egészen 2015. szeptemberéig azt hitték, hogy a kitöltött ívek legkésőbb Budapest ostroma alatt megsemmisültek, így a XI., XII., XIII., illetve a XIV. kerületi épületek összeírásai valódi kincsnek számítanak. A lakás tulajdonosa az íveket szerencsére eljuttatta Budapest Főváros Levéltárához, ott rendszerezték azokat, sőt, az elmúlt hónapokban hétezer oldalnyi papírt digitalizáltak, melyeken a lakások lakbére, szobaszáma, utcai vagy udvari fekvése, a háztulajdonos és valamennyi bérlő neve, valamint az ő “zsidó” vagy “nem zsidó” mivoltuk szerepelt.


A dokumentumok a Hungaricana felületén, térképes nézetben, vagy pontos címre keresve is elérhetőek>>>

2017, febr, 22