Megjelent a Saul fia kísérőkötete

saulutjaMég csak több, mint egy hete, hogy Oscar-díjat nyert a Saul fia, Nemes Jeles László rendező bemutatkozó filmje, a Cannes-ban kezdődő diadalmenetet, a nézőszám-rekordokat, a díjesőt, a végeérhetetlen riportokat és híradásokat most máris egy könyv követi a sorban, amely interjúkkal, könyvrészletekkel és fotográfiagyűjteménnyel járul hozzá a magyar film kivételes sikeréhez.
Az interjúkötet szerzője, Váradi Júlia úgy érzi, ez a könyv elsősorban nem az övé, hanem a film stábjáé, a Klubrádióé, ahol az interjúk nagy része elhangzott, és a szerkesztőé, László Ágnesé.
A Saul fia esetében egy olyan különleges csapatról van szó, amelyben mindenki rendkívül magas színvonalon dolgozott: számára az volt a legnagyobb élmény, hogy az interjúk során megtudta, kik a tagok, és mi tartja őket össze. Szerinte ezzel a filmmel új időszámítás kezdődött:
“A fiúknak nem csak ahhoz volt bátorsága, hogy feltörjék a jeget, hanem aztán alá is mertek nézni.” – mondta a szerző.
Nemes Jeles László, rendező és alkotótársai sok éven át készültek ennek a különös, egészen egyedi koncepcióval megvalósított filmnek az elkészítésére. Megrázó és a nézőt „aktív útitársként” kezelő Saul fia című film olyan mély, talán tudat alatti érzelmeket és gondolatokat hoz a felszínre, amelyek hatása alól senki sem tudja magát kivonni.
De mi minden kellett ahhoz, hogy a film készítői a holokausztról, elsősorban Auschwitzról egészen új hangon megszólaló, új filmnyelvet teremtő alkotást hozzanak létre? Erről beszélgetett Váradi Júlia a _Saul fia_ készítőivel, Nemes Jeles László rendezővel, Röhrig Gézával, a főszereplővel, Erdély Mátyás operatőrrel, Zányi Tamás hangmesterrel, Rajk László díszlet- és látványtervezővel, Vági Zoltán történész szakértővel, Sipos Gábor producerrel és Havas Ágnessel, a financiális hátteret biztosító Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatójával.
Az interjúkötet a gondolat megszületésétől a világsikerig viszi végig a történetet, valamint a film néhány meghatározó jelenetéről, a forgatás emlékezetes pillanatairól készült fényképeket és eredeti dokumentumfotókat is tartalmaz.
A könyv megvásárolható az interneten is>>>

2016, márc, 06