Mazl Tov Heti TV

Öt éve indult „zsidókról is, nem csak zsidóknak” szlogennel a Tórára, a hetiszakaszokra épülő Heti TV amelyet tulajdonosa Breuer Péter zsidó közösségi csatornának nevez.
Egész Európában ez az első ilyen jellegű adó, amely ma már a kábelszolgáltatóknak köszönhetően országosan is fogható.
Rendszeresen jelentkeznek a híradóik, gyakoriak a beszélgetős műsorok. Sokszor és külön is foglakoznak a zsidó élettel, egyik adásuk, A világ zsidó szemmel a tulajdonos szerint olyan, mintha egy keleti tévében menne, egymás szavába lehet vágni, „igaz, nem öntjük le egymást a vita hevében, de a
határokat megtartva mindenki mondhatja, amit akar”.
Számításaik szerint így mintegy másfél millió otthonba jutnak el rendszeresen. A budapesti szállodákban, de távoli országokban is sokan tájékozódnak a világ
eseményeiről a Heti TV idegennyelvű híradóiból. Az egyszer biztos, hogy ez a csatorna különleges színt képvisel a jelenlegi tévés kínálatban.Már csak azért is, mert Breuer Péter egészen civil módon szervezte meg a csatornát. S bár ő maga valóban rutinos újságíró, műsorvezetőként és riporterként egyáltalán nem úgy viselkedik, ahogy azt a különböző tévék hasonló szereplőitől korábban megszoktuk.
Az Antenna Hungária segítségével a világ minden pontján elérhető a televízió. Számítások szerint így mintegy másfél millió otthonba jutnak el rendszeresen.
A csatornán rendszeresen feltünnek a BZSH és a Mazsihisz vezetői, rabbija, a Heti TV kamerái jelen vannak a hitközségi eseményeken, így aki valahol nem tud jelen lenni, vagy tájékozódni akar közösségeink életéről, azok a TV-ben, vagy a csatorna internetes felületein megtehetik.
Mazl Tov Heti TV, még legalább ennyi évet kívánunk!

2020, júl, 26