Március 17-én kezdődik az izraeli kormányfő elleni per

Március 17-én kezdődik az izraeli kormányfő elleni per

A jeruzsálemi körzeti bíróság bejelentette, hogy március 17-én, két héttel a parlamenti választások után kezdődik meg Benjámin Netanjahu ügyvivő miniszterelnök korrupciós pere.

Az első napon a vádlottaknak a bíróságon meg kell majd hallgatniuk a vádirat fölolvasását – Netanjahu mellett két másik vádlott, Arnon Mózesz és Saul Elovics is jelen lesz –, de elvileg a vádlottak kérhetik távollétük engedélyezését – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.

A bíró a vádirat felolvasásával nyitja meg a pert, amelynek során meg kell bizonyosodnia arról, hogy az alperes vagy alperesek megértik a dokumentum tartalmát. A vádlottaknak felelniük kell, hogy elismerik vagy tagadják-e a vádiratban foglalt tényeket.

A vádirat felolvasása után megkezdődik a tárgyalás előtti szakasz, amelyben a felek megpróbálják csökkenteni a tárgyalás hosszát, és ezért megállapodnak a nem vitatott tényekben és dokumentumokban. Ebben a szakaszban várhatóan jelentősen csökkenni fog a tanúk listája, ugyanis Netanjahu aktáiban jelenleg 333 tanú szerepel, köztük több tucat rendőr.

Ez a szakasz egy szokványos esetben is hónapokat vehet igénybe. Csak ezután kezdődik a bizonyítás fázisa, amelyben beidézik a tanúkat, köztük Gilad Erdan belbiztonsági minisztert, Zeév Elkin és Jariv Levin minisztereket, Jaír Lapid parlamenti képviselőt, valamint vádalkut kötő korábbi munkatársait, és mellettük üzletembereket, a Moszad külföldi és a Sin Bet belbiztonsági szervezet volt vezetőjét és még sok más közszereplőt.

Áron Farkas, a jeruzsálemi körzeti bíróság elnöke a múlt héten bejelentette a Netanjahu-ügyeket tárgyaló bírói kar összetételét. Rebeka Fridman-Feldman lesz a grémium vezetője, helyet kapott még a testületben Móse Bar-Am és Oded Saham bíró. Fridman-Feldman tárgyalta annak idején Ehud Olmert volt miniszterelnök perét, és elítélő határozatot hozott.

A Benjámin Netanjahu elleni vádiratot három héttel ezelőtt nyújtotta be az ügyészség, mindössze négy órával az után, hogy a kormányfő visszavonta a törvényhozásnak korábban benyújtott kérelmét a mentelmi jog iránt.

Aviháj Mandelblit főügyész novemberben három ügyben csalással, hivatali visszaéléssel, valamint vesztegetéssel vádolta meg Netanjahut, miután a rendőrség a nyomozását követően vádirati javaslatokkal adta át neki az ügyekről készített ezres, kétezres és négyezres számú aktákat.