Magyarországnál csak Izraelben több a zsidó leszármazottak száma

Egy egymillió nyolcszázezer ember DNS-ét feldolgozó tanulmány szerint száz ország közül Izrael után Magyarországon a legmagasabb a zsidó leszármazottak százalékos aránya – adta hírül a Jediót Ahronót című izraeli újság honlapja.
Az MTI beszámolója szerint a MyHeritage nevű, genetikai alapú családfakutatással foglalkozó szervezet felmérése szerint Izrael után a népességhez viszonyítva Magyarországon él a legtöbb zsidó leszármazott, több, mint az Egyesült Államokban. Az eredmény még a kutatókat is meglepte – tette hozzá az újság. A MyHeritage a kutatást közösen végezte Daniel Sztacki statisztikussal, a Zsidó Nemzetpolitikai Intézet (The Jewish People Policy Institute, JPPI) demográfiai szakértőjével, az európai -askenázi – zsidóság demográfiáját vizsgáló részleg vezetőjével.
A DNS-tesztet beküldő 4981 magyarországi lakos 7,6 százalékánál találtak legalább 25 százalékos askenázi zsidó származást, ami azt jelenti, hogy legalább egy askenázi nagyszülője volt. Ez az érték jelentősen magasabb, mint az Egyesült Államokban mért 3,5 százalék, vagy a Kanadában mért 3,0 százalék.
Azoknak az aránya, akiknél a gének legalább 10 százalékban askenázi zsidó származásra utaltak, Magyarországon eléri a 12,5 százalékot, szemben a mindössze 4,7 százalékos amerikai vagy 4 százalékos kanadai aránnyal. A Magyarországról küldött minták 4,2 százaléka legalább 50 százalékos zsidó-askenázi etnikai háttért mutatott, az Egyesült Államokból érkezőknek csak a 2,3 százaléka.
A tanulmány következtetései és a korábbi becslések közötti óriási eltérés azt mutatja, hogy Magyarországon különösen sok ember van, aki egyáltalán nem ismeri a zsidó gyökereit, vagy akiknek zsidó örökségét a szülők vagy a nagyszülők tudatosan eltitkolták a holokauszt emléke és az antiszemitizmustól való intenzív félelem miatt.
A tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a legalább 50 százalékban askenázi zsidó származású emberek száma Magyarországon eléri a 130 000-et. Ez a szám jelentősen magasabb a korábbi becsléseknél. “A DNS-vizsgálatban részt vevők egy része számára nagy meglepetés az eredmény, de nagy meglepetés a demográfusok számára is” – mondta Daniel Sztacki.
(mti)

2019, aug, 13