Lövöldözés tört ki Bécsben egy zsinagógánál

Lövöldözés tört ki Bécsben egy zsinagógánál

Tüzet nyitottak egy bécsi zsinagógánál a Schwedenplatz közelében hétfő este. Helyi lapértesülések szerint eddig legalább három személy vesztette életét és 15-en sérültek meg. Félő azonban, hogy a halálos áldozatok száma tovább emelkedik, mert legalább hét személy sérülése súlyos. Közlések szerint az egyik áldozat egy rendőr volt.

A rendőrség a környéket lezárta, a Twitteren arról számoltak be, hogy lövéseket lehet hallani az utcáról.

A Bécsi Izraelita Felekezeti Közösség (IKG) szerint a támadás idején nem voltak emberek a zsinagógában – írta az MTI. A ausztriai zsidó közösség vezetője a Twitteren pedig azt írta, hogy egyelőre nem világos, hogy a bécsi zsinagóga, vagy annak melléképületei lettek volna a támadás célpontjai, azok akkor már zárva voltak.

A Falter című lap főszerkesztője a Twitteren azt írta a belügyminisztériumra hivatkozva, hogy a zsinagógával szemben történhetett a támadás, később módosított ezen azt közölvén, nem tudni, hogy a zsinagóga vagy a közeli bárok voltak-e a fő célpontok. Annyi bizonyos, hogy a támadás idején sem a zsinagógában, sem pedig a bécsi templomokban nem tartózkodott senki. Ettől függetlenül korai lenne azt kijelenteni, hogy nem vallási indíttatású támadás történt volna.

Bécs utoljára 1981 nyarán volt terrortámadás színhelye, amikor az Abu Nidal csoport két terroristája kézigránátokkal és gépfegyverekkel támadtak a zsinagógában lévő személyekre. A német politikusok máris reagáltak a történtekre. A szociáldemokraták elnöke, Norbert Walter-Borjans közölte, megdöbbentették a hírek. A tettesekre a törvény szigorával kell lesújtani – tette hozzá. Christian Lindner, a szabaddemokrata FDP elnöke a Twitteren azt közölte, „együttérzünk a bécsiekkel”. Emmanuel Macron francia elnök német nyelven fejezte ki együttérzését a Twitteren. „Franciaország után egy baráti országot ér támadás. Az ellenségeinknek tudniuk kell, kivel van dolguk. nem adjuk meg magunkat” – közölte.

A Twitterre feltöltött videó szerint súlyos a helyzet.