A tervek szerint július elsejétől indulhat be igazán a külföldi turizmus Izraelben

A tervek szerint július elsejétől indulhat be igazán a külföldi turizmus Izraelben

Izraelbe a beoltott turisták jelenleg csak szervezett csoportokban utazhatnak be. Az izraeli Népességi és Bevándorlási Hivatal közleménye szerint azonban Arie Deri belügyminiszter a világban tapasztalható javuló járványhelyzetre hivatkozva úgy határozott, hogy a későbbiekben megadott országokból fogadnának olyan beoltott turistákat is, akik nem csoportosan, hanem egyénileg érkeznek Izraelbe.

Izrael így megkönnyítheti a beutazási eljárásokat a külföldi látogatók számára, lehetővé téve, hogy a szervezett csoportokon kívül utazó rendszeres turisták a pandémia kezdete óta először léphessenek be az országba.

Turisták jelenleg csak akkor utazhatnak be az országba, ha közvetlen rokonlátogatásra érkeznek és átesnek a beutazáskor szokásos járványügyi protokollon.

Aryeh Deri belügyminiszter csütörtökön levelet küldött Shlomo Mor-Yosef határigazgatási főigazgatónak, amelyben elmondta, hogy konzultált Yuli Edelstein egészségügyi minisztérrel, Gabi Ashkenazi külügyminiszterrel, valamint a különféle minisztériumok szakmai csoportjaival. Ennek eredményeként döntés született arról, hogy engedélyezik a beoltott külföldi állampolgárok beutazását azokból az országokból, amelyet az Egészségügyi Minisztérium meghatároz.

A minisztérium csak a későbbiekben fogja megadni azon országok listáját, ahonnét beléphetnek a turisták Izrael területére.