Közös eszmecsere egy közösségi térről a Rumbach zsinagógában

rumbachEgyüttélés Háza – Együtt Élés Háza – hamarosan elkezdődik a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga felújítása, ennek apropóján a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége beszélgetés-sorozatot, közös gondolkodást indít neves szakértők bevonásával a zsinagóga épület jövőbeni funkciójáról.
Az első találkozóra, 2016.szeptember 14-én, szerdán este 18 órakor kerül sor a Rumbach zsinagógában.
A szecesszió nagy építésze, Otto Wagner által tervezett, mór stílusú zsinagóga, a város egyik legimpozánsabb zsinagógaépülete hosszú idő után megújulhat végre. A felújítási és átalakítási munkálatok a közeljövőben megkezdődhetnek, előtte azonban szeretnénk Önökkel is megosztani-megvitatni, hogyan, milyen funkcióban szolgálhatja a legjobban a magyar zsidó közösséget, ismertetni a mi álláspontunkat és meghallgatni az Önökét.
A közös gondolkodás megindítására építész-muzeológus szakembereket, a zsidó kulturális élet reprezentánsait kértük fel: Toronyi Zsuzsát, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár igazgatóját; György Péter esztétát, az ELTE intézetvezető professzorát, Gunther Zsolt Ybl-díjas építészt, a 3h Építésziroda alapító vezetőjét; Borgula András rendező-riportert, a Gólem színház alapítóját, aki egyben a beszélgetést is vezeti.
Szeretettel várjuk az érdeklődőket szeptember 14-én este a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógába.

2016, szept, 11