Közel ötvenezer darumadár telel éppen a Hula-völgyben

Közel ötvenezer darumadár telel éppen a Hula-völgyben

Jelenleg közel ötvenezer daru telel az Izrael északi részén elterülő Hula-völgyben, fülsiketítő zajt keltve: míg a turisták gyönyörködnek a fenséges madarakban, a gazdák alig várják, hogy a terményeiket dézsmáló tömeg visszatérjen Európába.

A darvak csőre hajnali négytől naplemente után két óráig gyakorlatilag be sem áll, folyamatosan beszélnek, ez tartja össze közösségüket. A nagytestű madarak azonban nem csak kommunikatívak, valamivel táplálkozniuk is kell. Kedvelt csemegéjük például a csicseriborsó, mely Izrael nemzeti eledelének a falafelnek, illetve a humusznak is alapanyaga.

1999-ben még csak ötezer volt a darvak száma, most már negyvenhatezer, így a madarak a termésben jókora károkat okozhatnak ezen időszakban. A természetvédelmi illetékesek azzal védekeznek, hogy csak az áttelelőket kell etetni, az átvonuló maradék 50-70 ezret nem, mert azok csak megpihennek, és erőt gyűjtenek, mielőtt tovább repülnek Szudánba vagy Etiópiába. Valószínűsíthető, hogy a legerősebbek maradnak, azok foglalják el a legjobb helyeket, a gyengébbek pedig továbbvonulni kényszerülnek.

A turisták „széles vásznon” kísérhetik nyomon és fényképezhetik a madarak etetését egy traktor vontatta, tribünszerű pótkocsiról. A darvak látszólag teljes nyugalomban tűrik a reflektorfényt. Egyelőre semmi sem utal a Hula-völgyben arra, hogy hamarosan sátrat bontanának a madarak. Belső órájuk szerint február végén, március elején kell elindulniuk Európába, ahonnét október első felében térnek vissza.