Következő hetiszakaszunk: Chukát (חֻקַּת)

hukathetEzen a héten a Chukát (חֻקַּת) -askenáz kiejtéssel Chukász- hetiszakaszt olvassák a zsinagógában, melynek jelentése: törvényei. A kifejezést olyan törvényre értik, amelynek racionális magyarázatát a véges felfogásunkkal nem érthetjük. Hibátlan vörös tehenet levágtak, elégettek, cédrusfát, izsópot és karmazsint is tettek a tűzre. Az összegyűjtött hamut vízzel feloldották és meghintették vele azt, aki hulla érintésétől tisztátalan lett. A megérintett tiszta lett, aki hintette, tisztátalan egészen estig. Nehéz ezt megérteni. Magyarázatát majd megfelelő időben közli velünk az Ö…való, amikor méltóak leszünk rá.
A drámai események folytatódnak. Kádésben meghalt Mirjam, Mózes nővére. A tiszteletére egy kút kísérte útját a vándorlás során. Most a kút kiapadt és szomjúság kínozta Izrael gyermekeit. Zúgolódtak és visszavágytak Egyiptomba.
A pörlekedés izgalmában Mózes nem figyelt pontosan az Örökkévaló szavára és nem beszélt a sziklához kérve, hogy adjon vizet, ahogy erre utasították, hanem kétszer ráütött botjával, így leértékelte a csodát. Az emberek azt hihették, hogy a sziklában lévő víz tört elő az ütés hatására. Ez olyan nagy bűnnek számított, amelyet Mózes és Áron Meribáhnál a pörlekedés vizénél elkövetett, hogy nem léphettek be az Ígéret Földjére.
Hor hegyén Mózes és Eliézer felkísérte Áront arra a helyre, amelyet számára az Ö…való megjelölt, Áron fiának Eliézernek átadta a főpapi öltözéket és meghalt a hegyen. Harminc napig siratta Izrael egész háza.

2019, júl, 08