Jóváhagyták a korlátozó intézkedéseket Bnei Brakra

Izraelben eddig több mint hét és félezer koronavírus-fertőzöttről tudnak, de valószínűleg sokkal magasabb a számuk. A Maccabi Egészségvédelmi Intézet egyik szakértője szerint az ultraortodox városban, Bné Brakban (בני ברק) alakulhat ki a járvány gócpontja, ahol egyes számítások szerint a lakosság 40 százaléka fertőzött lehet.  A várost már karantén alá helyezték.
Az itt lakók a legutóbbi napokig csoportosan imádkoztak és tanultak, figyelmen kívül hagyva a gyülekezési tilalmat. A helyzeten csak ront, hogy a lakosok egy része nem tesztelteti magát, mert nem akar karanténban lenni Pészach alatt.
Ran Száár, a Maccabi Egészségvédelmi Intézet vezetője az izraeli parlamentnek jelezte, hogy a Tel-Aviv egyik elővárosának számító Bné Brakban több tízezer, tesztekkel eddig nem igazolt koronavírusos lehet. Száárék modellje szerint körülbelül 75 ezer emberről beszélnek, igaz,
Azzal a világ legtöbb egészségügyi szakembere egyetért, hogy a statisztikákban közölteknél jóval több lehet a koronavírusos, Száár arra kérte a kormányt, hogy cselekedjen, mielőtt eldurvulna a helyzet.
Izraelt tekintve Bné Brak már így is kiemelkedik, ebből a városból jelentették a második legtöbb esetet, de lakosságszám-arányosan ez a település számít a legfertőzöttebbnek.
Néhány napja ugyan életbe léptek kijárási tilalmak, és közösségi távolságtartást is bevezették, de még mindig sokszor szegik meg ezeket a szabályokat: vallási okokból, imádkozásra sokan gyűlnek össze egy helyen. A tiltások ellenére nem zártak be a vallási iskolák. A vírus terjedését az ünnepségek, lakodalmak és temetések is segíthetik, mert esetenként több száz ember is összegyűlhet ezeken, pedig a szabályok most maximum tíz ember gyülekezését engedélyezik.
Még szerdán Benjamin Netanjahu ügyvívő miniszterelnök jelentette be, hogy szigorúan korlátozzák a Bné Brakba való be- és kiutazást, a betegeket pedig kihozzák, speciális orvosi hotelekben helyezik el őket, hogy ne fertőzzék meg a családtagjaikat.
A teljes lezárás ötlete ellen a város polgármestere, Avraham Rubinstein is kifogást emelet, szerinte nem lehet börtönné vagy egy új gettóvá tenni Bné Brakot.

2020, ápr, 04