Őseink fő foglalkozása pásztorkodás volt. Az egyiptomi földművesek gyűlölték a pásztorokat, akik nyájaikkal tönkretették a termőföldeket.
“Nem tudtak az egyiptomiak együtt étkezni a héberekkel, mert ez utálat volt az egyiptomiak szemében”.
A pásztorok húst ettek, vagyis az egyiptomiak szent állatát. Ugyanakkor ráhajtották nyájaikat a megművelt földekre és komoly károkat okoztak a földműveseknek.
Az ókori Egyiptom történelme feljegyezte, hogy több évtizeden keresztül a hikszoszok uralták az államot. A hikszoszok pásztorok voltak, akik leigázták a földműveseket. (Sokan József korával azonosítják uralmuk idejét i.e. 15-16. században). Amikor az egyiptomiak elűzték a hikszoszokat, ott maradt rokonaikat, mint a hébereket, rabszolgaságba vetették (i.e. 14-13. század).
Az ősatyák egyik utóda, Mózes, maga is pásztor volt. Legendák mesélik, milyen önfeláldozással őrizte apósa, Jitro nyáját. Ő lett kiszemelve Isten által, hogy az ő “nyáját”, Izrael népét kiszabadítsa az egyiptomi szolgaságból.
Hetiszakaszunk részletesen ábrázolja a pásztorok életét Jákovval kapcsolatban. Jákov apósának, Lábánnak nyáját legeltette húsz esztendőn át. Kétszer hét évig Lábán lányaiért, Ráchelért és Leáért dolgozott; hat esztendőt pedig fizetségért, amit természetben kapott, a nyáj egy részét. Saját maga nyilatkozott munkájáról, amikor elhagyta apósa házát.
“Nappal hőség és szárazság emésztett, éjjel hideg és fagy; álom elkerülte szememet. Széttépett állatodat tőlem követeled”. Vagyis a pásztor éjjel-nappal szolgálta gazdáját, felelős volt a nyáj veszteségéért, akár lopás, akár ragadozó esetén.
A pásztorok “társadalmi” élete a közös kút körül zajlott le. A kutat borító kerek követ csak egyesült erővel tudták levenni, amikor esteledett. Az itatást nők végezték.
“Szóltak (a pásztorok): nem vagyunk képesek (itatni), csak ha az összes nyáj összegyűl és legurítják a kút szájáról a követ, akkor megitatjuk a nyájat”.
Jákov a közös kútnál ismerte meg Ráchelt. De Jákov tudta, hogy Ráchel anyja testvérének leánya, s “bemutatkozásként” lehengerítette a fedőkövet és megitatta Lábán nyáját.
A Biblia elbeszéli, hogy hét esztendeig szolgált Lábánnál fizetségül Ráchelért, de apósa becsapta Jákobot, Leát adta Ráchel helyett azzal az indoklással, hogy “nálunk nem adják férjhez a fiatalabb lányt nővére előtt”. Erre Jákob újabb hét évet szolgált Ráchelért “és néhány napnak tűnt ez csak neki, mert szerette őt…”
A pásztorok patriárchális társadalomban éltek, a nők az apa, az idősebb fivér vagy a férj “fennhatósága” alatt. Az asszony társadalmi rangját a gyermekáldás szabta meg, elsősorban fiúk szülése. Amikor Ráchel meddő volt, így szólt Jákobhoz:
“Adj nekem fiúgyermeket, mert ha nem, halott vagyok”. De a férj tisztelte feleségeit. Jákov “engedélyt” kért Rácheltől és Leától, hogy elhagyhassák az apai házat.
Őseink foglalkozása, a pásztorkodás, a legtöbb prófétánál példaként szerepelt, akár Isten és Izrael kapcsolatához, akár a vezető és nép között lévő viszonyhoz hasonlítva. A zsoltárköltő is úgy énekel: “Isten az én pásztorom, nem szűkölködöm” . Jezsajás próféta a babiloni fogságból való megváltást így ábrázolja: “Mint pásztor a nyáját, úgy vezeti (Isten Izraelt) karján és ölében viszi a fiatal bárányokat”.
Jechezkél próféta a nép vezetőit írja le, mint pásztorokat. A rossz vezetőkről így szól: “A gyöngét nem ápoltátok, a beteget nem gyógyítottátok, az eltévedtet nem hoztátok vissza, az elveszettet nem kerestétek… és elszéledt a nyáj pásztor nélkül martalékul a mező vadjának”. A nép vezetői sokszor rossz pásztorok voltak. De az Örökkévaló a megváltás idején -az írás szavát idézve- megnyugvást szerez népének: “Miként a jó pásztor vigyáz nyájára, úgy vigyázok én nyájamra (Izraelre) és megmentem őket mindenhonnan, ahová szétszóródtak.”.
Jákov és Észáv két testvér, két világ. Észáv kardjával él, Jákov a pásztor botjával. A pásztor a békés világ szimbóluma, a vadász az erőszaké. Bár ne a vadász, hanem a pásztor uralná a világot!