Kiújultak a harcok a Hamász és Izrael között

Kiújultak a harcok a Hamász és Izrael között

Kedden a Gázai övezetből a Hamászhoz köthető szélsőségesek gyújtószerkezetekkel felszerelt léggömbök tucatjait indították Izraelbe, a léggömbök legalább 25 helyen okoztak tüzet zsidó települések földjein, életveszélybe sodorva az ott élőket. A május 21-én meghirdetett tűzszünet óta, ezek voltak az első incidensek.

Válaszul a támadásra az izraeli légierő légicsapást mért a Gázai övezetben található katonai létesítményekre.

A mostani események jelentik az első próbatételt Izrael új kormányának.

Közben Izraelben egy másik frontvonalon, a koronavírus elleni harc terén egy újabb mérföldkőhöz értek, keddtől már zárt térben sem kell maszkot viselni a koronavírus-járvány ellen, ezzel az utolsó jelentős korlátozást is megszüntették, köszönhetően annak, hogy továbbra is csökken az új megfertőződések száma.

Izrael a koronavírus elleni beoltottság szempontjából az élmezőnyhöz tartozik a világon, a 9,3 millió lakos mintegy 55 százalékát már teljesen beoltották, bár az oltási ütem az utóbbi időben lelassult. Június eleje óta már legfeljebb egy a halálos áldozatok napi száma.

Továbbra is maszkot kell viselniük az egészségügyi intézményekben a be nem oltott személyzetnek és a pácienseknek, a légi utasoknak és az éppen házi karanténba tartóknak. Szabad térben már áprilisban eltörölték a maszkviselési kötelezettséget.